A PEuCET hatodik konferenciája nagyon fontos mérföldkő a magyar nemzeti érzelmű civilek életében – jelentette ki záróbeszédében ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és elnöki főtanácsadója a VI. PEuCET konferencián, amelyet a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) a CÖF-CÖKA támogatásával szervezett.
„Ahogy azt a legutóbbi konferencia zárásakor derűlátóan elmondhattuk, ennek az alapját mi mindenképpen abban az együttműködésben látjuk, amely valamikor évekkel ezelőtt, a Gazeta Polska Klubok és a Civil Összefogás Fórum Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány között köttetett. Ez a szoros barátság a két testvérnép között teremtette meg az alapjait annak a későbbi együttműködésnek, amelynek önök is ma tanúbizonyságát megtapasztalhatták, és ahogy Csizmadia László elnök urat ismerem, még csak az út elején járunk” – mutatott rá ifj. Lomnici Zoltán, hozzátéve:
Csizmadia László volt az, aki azokban a nehéz órákban is bízott ebben az elszakíthatatlan kötelékben, amikor már mindenki temette, nemhogy a magyar-lengyel kapcsolatokat, hanem a V4-eket és általában a szuverenista eszmét Magyarországon és szerte az egész Európai Unióban.
A CÖF-CÖKA szóvivője ezt követően elmondta, hogy a CÖF, a PEuCET és a nemzeti civilek közössége hogyan tekintünk a szuverenitásra.
Ifj. Lomnici Zoltán beszélt arról is, hogy az EUCET, majd később a PEuCET minden egyes alkalommal, amikor konferenciát tartott, elfogadott egy zárónyilatkozatot a rendezvény végén, s ez ezúttal is így történt.
A VI. PEuCET konferencia zárónyilatkozat elfogadásával ért véget
A nyilatkozat zárszavát idézve a CÖF-CÖKA szóvivője hangsúlyozta: Európa jövője az erkölcsi megújulásában, a szuverén nemzetek együttműködésében, a közösségi felelősségvállalás újraélesztésében és a béke melletti közös kiállásban rejlik.
Az Európai Unió reformja akkor lesz sikeres, ha a szabadság, a hit, a méltóság és a béke eszméit újra a középpontba állítja. Közös hitvallásunk, hogy egy erős, erkölcsös, igazságos és békés Európa nem a múlt nosztalgiája, hanem a jövő legfontosabb ígérete.
Ifj. Lomnici Zoltán záróbeszédét teljes terjedelmében az alábbi videóban hallgathatja meg:
Fotó: civilek.info



