Bárkit lehallgathatnak, aki nem ért egyet a kormánnyal, ez nem úri huncutság – fogalmazott Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a tegnapi kormányellenes tüntetésen, amit a maguk gerjesztette Pegasus-ügy miatt szerveztek a Fidesz Lendvay utcai székháza elé.
A Jobbik politikusa, Z. Kárpát Dániel már keményebbre vette a figurát: konkrétan a jobboldali médiában dolgozókat fenyegette meg azzal, hogy nem ússzák meg ők sem egy esetleges kormányváltás után. Nem sokkal később a Momentum politikusa, Hajnal Miklós – aki moderátor volt – hergelte a tömeget, hogy üzenjenek a színpad mögött tudósító Hír TV stábjának valamit. A Pesti Riporterbe bejelentkező kollégánkat lökdöste, szidalmazta az
„elfogadó” tömeg.
Ezek után nagyon vicces volt, hogy Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke a szeretetről beszélt zárásképpen.
Ha elhisszük, hogy nem tudott róla a kormány, akkor nem tudnak minket megvédeni, ha pedig tudtak róla, akkor azt jelenti, hogy megfigyeli az állampolgárokat – értelmezte újra Donáth Anna a van sapka/nincs sapka tanmeséjét a politikus, majd arra kérte a tüntetőket: ha hazamennek, magyarázzák el az ismerőseiknek, családtagjaiknak, hogy ez mekkora baj.
A kormányváltás utáni időszakra azt ígérte, hogy a titkosszolgálati szerveket is átvilágítják.
A DK politikusa, Arató Gergely arról beszélt, hogy volt egy álma az ő korosztályának, mégpedig az, hogy az állam szolgálja az embereket és mindenki szabad lehet. Apró emlék: Arató Gyurcsány kormányának a tagja volt. Volt néhány jó évünk, de most újra a nyakunkba ültetik a megfigyelést – mondta. A kormány szerinte mindent előír, például, hogy milyen családban élhetünk.
A Jobbik részéről Z. Kárpát Dániel kapott szót, aki a jobboldali média munkatársainak üzent:
“Ne gondoljátok, hogy ti megússzátok.” A jobbikos mérges ember azt nem részletezte, hogy pártja már a szélsőbalon rohan a szakadék felé. Z. Kárpát a fideszes politikusok ellen hergelt azzal, hogy ezek az emberek egyre arrogánsabbak, majd felszólította a fideszeseket, hogy „takarodjanak a telefonjainkból”.
Bárándy Gergely, az MSZP volt országgyűlési képviselője szerint, amit a Fidesz csinál, az történelmi bűn, amiért menniük kell. Bárándy szerint nem jogi kérdés a lehallgatás, ez politikai kérdés. Szerinte törvénytelen, ha az igazságügyi miniszter engedélyezte a lehallgatást; ha engedély nélkül történtek, az még talán rosszabb is – mondta, kiemelve: ezt a szoftvert a magyar kormány vette meg. Majd kormányváltást, elszámoltatást ígért. Figyelemre méltó körülmény, hogy Bárándy Gergely egy neves jogászdinasztia sarjaként tette meg fenti kijelentéseit.
…és így tovább…a PestiSrácok oldalán minden sor ott van.