Rendkívül sűrű időszak várható a hazai belpolitikában a tavaszi választásokig. Az egyik legfontosabb Orbán Viktor évértékelő beszéde lesz, amit a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülése követhet, mielőtt még összeülne az Országgyűlés. A törvényi szabályozás és az eddigi hagyományok alapján arra lehet következtetni, hogy a választások áprilisban lehetnek.
Orbán Viktor berobbantotta a Fidesz–KDNP kampányát
Ezután múlt kedden bemutatták a Fidesz–KDNP budapesti jelöltjeit az áprilisi választásokra. A fővárosi jelöltállító gyűlésen a kormányfő is felszólalt.
Miután mi vagyunk Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége, csak akkor maradhatunk erősek, ha erősek tudunk maradni Budapesten
– mondta Orbán Viktor a Fidesz budapesti jelöltállító gyűlésén.
A miniszterelnök kijelentette, hogy a jelöltjeik rátermettek, erősek és értik a dolgukat. Továbbá leszögezte, hogy a budapestiek számíthatnak rájuk, nem árulják el őket, amit vállalnak, azt teljesítik.
Nem lesz adóemelés, nem megy a pénz Ukrajnába, nem viszik el a gyerekeinket az ukrán frontra. A Fidesznél nincs a kormányzásra alkalmasabb politikai közösség Magyarországon
– mondta.
Ezt követte múlt szombaton a Fidesz kongresszusa, ahol a 106 egyéni jelölt együtt állt színpadra.
Nyilvánosság elé lépnek azok a bátor nők és férfiak, akik hajlandók megküzdeni a magyarok bizalmáért, és készen állnak arra, hogy a győzelem után négy évig támogassák Magyarország kormányát
– fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán.
Mozgalmas időszak következik a kormánypártoknak
A következő hónapok is rendkívül eseménydúsak lesznek. A miniszterelnök a jelöltállító kongresszuson elmondta, hogy február 20-ig a Fidesz–KDNP listáját és listavezetőjét is bemutatják. De várhatóan addig sem lesz tétlenkedés, hiszen már hagyománynak számít, hogy Orbán Viktor februárban mondja el évértékelő beszédét.
Ilyenkor a miniszterelnök a jelenlegi nemzetközi, gazdasági és belpolitikai helyzet értékelése mellett komplexen vázolja fel a hazánk előtt álló kihívásokat és ismerteti a kormány teendőit.
A miniszterelnök jellemzően nem a szűkebb éves keretek között szokott értékelni, a beszéde tágabb kitekintést nyújt, stratégiai ívvel.
Ugyancsak február második felében várható, hogy megtartják a kormánypártok kihelyezett frakcióülését. Hagyományosan az aktuális parlamenti ülésszak kezdete előtt a Fidesz–KDNP politikusai ilyenkor tekintik át a következő időszak feladatait és kihívásait. Az esemény első napján jellemzően Orbán Viktor zárt körben ad tájékoztatást. A frakcióülésen született döntésekről Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szokott beszámolni a közvéleménynek. A frakcióülés után február végén kezdődhet az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A tavaszi választások miatt vélhetően rövid, mindössze néhány ülésnapra lehet számítani.
Folytatódhat a DPK országjárása
A választási kampány során vélhetően újra útra indulnak a miniszterelnök által életre hívott digitális polgári körök (DPK) is. Mint ismert, tavaly az év utolsó hónapjaiban öt városba látogatott el a DPK országjárása. A háborúellenes gyűlések az alábbi helyszíneken zajlottak:
- november 15-én Győrben,
- november 29-én Nyíregyházán,
- december 6-án Kecskeméten,
- december 13-án Mohácson,
- december 20-án pedig Szegeden találkoztak a résztvevők.
A DPK-országjárás mind az öt rendezvénye telt házas volt,
ami jól mutatja, hogy a békepárti álláspont mögött rengetegen sorakoznak fel.
Mikor lehetnek a választások?
Várhatóan a következő hetekben fog dönteni Sulyok Tamás köztársasági elnök a választások időpontjáról. Az alaptörvény szerint a konkrét időpontot legalább 72 nappal a voksolás megrendezése előtt kell kihirdetni. A választást az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani. A szavazás napja nem eshet nemzeti ünnepre, de nem lehet húsvétvasárnap és pünkösdvasárnap sem. A törvény szerint a választásokat vasárnapi napokon kell tartani.
Az eddigi szokások alapján az államfő mindig a lehető legkorábbi időpontra tűzi ki a választások időpontját. Mivel április 5. húsvétvasárnap lesz, nagy valószínűség szerint egy héttel később, április 12-én tarthatják a választásokat.
Ezután még további három-négy hét telhet el, amíg május első felében megtartja alakuló ülését a választások eredménye alapján felálló új Országgyűlés.
Borítókép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2026. január 5-én. A kormányfõ mellett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (b) és Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelõs államtitkára (j).



