Kiszámolták, hogy mennyibe kerülne Donald Trumpnak Grönland megvásárlása

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Donald-Trump

Tudósok és korábbi amerikai tisztviselők becslései szerint akár 700 milliárd dollárba is kerülhet Donald Trumpnak, ha megpróbálná megvásárolni Grönlandot. Marco Rubio külügyminisztert arra utasították, hogy a következő hetekben készítsen elő egy javaslatot a sziget megvételére. 

Ha Donald Trumpnak sikerülne elérnie, hogy megvásárolhassa Grönlandot, akkor az Egyesült Államoknak nagyságrendileg 700 milliárd dollárt kellene fizetnie – közölte az NBC News három, a költségvetést ismerő személy becsléseire hivatkozva.

Tudósok és korábbi amerikai tisztviselők szerint ennyibe is kerülhet, hogy az amerikai elnök stratégiai védőövezetként szerezze meg a 800 000 négyzetmérföldes szigetet. Ez a védelmi minisztérium éves költségvetésének több mint felét kitevő árat jelent Trump nemzetbiztonsági prioritásához.

Grönland már korábban is kijelentette, hogy nem eladó, elutasították Trump azon kijelentéseit, miszerint „így vagy úgy”, de megszerzi a szigetet. Mint írtuk, Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök a dán kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatót Koppenhágában, ahol kijelentette, a sziget inkább szeretne Dániához tartozni, mint az Egyesült Államokhoz.

Egy magas rangú képviselő elárulta, Marco Rubio külügyminisztert arra utasították, a következő hetekben terjesszen elő egy javaslatot Grönland megvásárlására.

Szerdán Dánia, Grönland és az Egyesült Államok magas szintű tárgyalásokat tartott Washingtonban Grönland jövőjéről. A dán külügyminiszter nem érzi indokoltnak, hogy az Egyesült Államok megszerezze a szigetet, egy munkacsoportot is létrehoznak az amerikai biztonsági aggályok kezelésére. Grönland külügyminisztere világosan kijelentette, a sziget nem akar az Egyesült Államok tulajdonába kerülni, de szövetségesként továbbra is együttműködnek az amerikaiakkal.

A Trump-adminisztráció néhány tisztviselője szerint az Egyesült Államok katonai beavatkozással foglalhatja el Grönlandot, mások azonban nagyobb esélyt látnak arra, hogy az amerikai elnök kísérletet fog tenni a sziget megvásárlására.

Egy másik lehetőség egy úgynevezett szabad társulási megállapodás, amellyel Grönland pénzzel biztosítaná azt, hogy biztonságban élhessenek az ott lakók, és ne kelljen tartaniuk egy esetleges amerikai támadástól. Az Egyesült Államoknak már van hasonló megállapodása Marshall-szigetekkel, a Mikronéziai Szövetségi Államokkal és a Palau Köztársasággal is.

Index.hu

Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004