Új arculattal, határokon túli programokkal készülnek a magyar kultúra napjára

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Kiss-Hegyi-Anita

Új, egységes arculattal és a határokon túl, a Liszt Intézetek segítségével számos városban világszerte egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját – mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című adásában péntek reggel.

Az államtitkár kifejtette: a Kulturális és Innovációs Minisztérium célja, hogy az emléknapon minden magyar együtt ünnepeljen, ezért kapott új arculatot és bővültek egyhetesre a magyar kultúra napjához kötődő programok. Az új arculathoz kapcsolódva egy kisfilmet is készítettek, ezt számos felületen bemutatják majd az ünnepnaphoz kapcsolódva.

A programok fókuszában továbbra is január 22-e marad, arra emlékezve, hogy ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát, ugyanakkor az előtte és utána lévő napokban is számos programot rendeznek majd. Ilyen lesz a január 21-i, a Magyar Művészeti Akadémián rendezett gálaműsor is, amelyhez hasonló gálaestek idén több megyeszékhelyen is lesznek.

A kultúrházak, és kulturális terek megannyi programja mellett Budapesten az Akvárium Klubban Akvafolk címmel indul egy új sorozat, amely kéthetente csütörtökön várja Pál István Szalonna vezetésével elsősorban a fiatalokat és a külföldi közönséget magyar táncházzal estétől egészen hajnalig.

Kiss-Hegyi Anita elmondta, hogy idén már harmincöt múzeum jelezte országszerte, hogy ingyenesen tart nyitva a magyar kultúra napján az országos állami fenntartású múzeumok mellett, és a magyarországi programhelyszínekhez kapcsolódva,

a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében csaknem 200 határon túli településen, köztük Sepsiszentgyörgyön, Délvidéken, Zentán, Szabadkán, Pozsonyban és a Muravidéken is készülnek programokkal, rendezvényekkel. A magyar kultúra napi programokról mindezeken túl a Keleti pályaudvaron és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megjelenő pop-up standokon is tájékozódhatnak majd a turisták, utasok.

A magyar kultúra napja idei mottójának A kultúra összeköt gondolatot választották, ennek jegyében minden helyszínen a programok résztvevői nemzeti színű karszalagot köthetnek a kezünkre, ezzel jelezve az összetartozást

– emelte ki az államtitkár, aki azt is megemlítette, hogy Magyarország kormánya 2022-ben húszszázalékos béremelésben részesítette a kulturális területen dolgozókat, idén január elsejétől pedig további 15 százalékos béremelésben részesül 41 ezer, a kulturális területen dolgozó szakember.

MTI

Fotó: Facebook/Kiss-Hegyi Anita

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004