Az ukrán fél politikai okokra hivatkozva továbbra is blokkolja a Magyarország felé irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, noha a rendszer műszakilag azonnal újraindítható lenne – közölte Szijjártó Péter, aki szerint Kijev ezzel nyomásgyakorlásra törekszik Budapesttel szemben.
Az ukránok továbbra is blokkolják a kőolajszállítást Magyarország irányába, dacára annak, hogy a Barátság kőolajvezeték mind fizikailag, mind műszakilag, mind technikailag teljes mértékben alkalmas a szállítások újraindítására akár a mai napon is. Az ukránok zsarolják Magyarországot, Kijevben az ukrán külügyminisztériumban, ahol bevallották, hogy politikai okok miatt tartják zárva a vezetéket – mondta Szijjártó Péter a közösségi oldalán közzétett videóban.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy „politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába”, miközben – mint fogalmazott – Kijevben „bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak csak kizárólag politikai okai vannak”.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az ukrán fél azt is világossá tette, hogy „fegyvert és pénzt akarnak cserébe azért, hogy majd újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába”.
A tárcavezető leszögezte, hogy „Magyarország azonban nem küldi el a magyar emberek pénzét Ukrajnába, és nem küldünk fegyvereket sem egy reménytelen háborúba”. Hozzátette: „A helyzet pont fordítva van.
„Az ukránok minket nem fenyegethetnek. Az ukránok velünk nem szórakozhatnak. Az ukránok nem veszélyeztethetik Magyarország energiaellátását. Ehhez semmifajta joguk nincsen”.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy „továbbra is azt követeljük az ukránoktól, hogy indítsák újra a kőolajszállítást Magyarországra, nyissák meg a fizikailag tökéletesen alkalmas vezetéket”, valamint
„fejezzék be a beavatkozást a magyar választási folyamatba, ne akarjanak energiaellátási veszélyhelyzetet okozni Magyarországon”. Mint fogalmazott:
„Követeljük tehát, hogy az ukránok azonnal, haladéktalanul indítsák újra a kőolajszállítást Magyarország irányába. Minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, itt Magyarországon nem állíthatnak elő energiaellátási vészhelyzetet”.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter