Lázár János: A Fideszre mindenki számíthat az országban

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Lázár-Miskolc

A fideszesek mindig összetartanak a bajban, a pártra pedig mindenki számíthat az országban – mondta az építési és közlekedési miniszter a miniszterelnök országjárásának miskolci állomásán.

Lázár János úgy fogalmazott, hogy a Fidesz az a politikai párt, amelyik képes mindenkit megvédeni. Ők megvédik az országot, minden magyart és Orbán Viktort is meg fogják védeni – folytatta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a közösségüket senki nem félemlítheti meg, senki nem ijesztheti meg, soha nem hátrálnak meg és soha nem adják fel a küzdelmet.

Lázár János beszédében úgy fogalmazott, „ha valaki hívatlanul egy buliba érkezik, illik magával hoznia valami ajándékot”. Bejelentette: április elsejétől „egy jó bérlete lesz” minden borsodinak és minden miskolcinak. „Olcsó lesz, egyszerű lesz, mindenki elfogadja a másik bérletét” – fogalmazott.

Ez azt jelenti, hogy Miskolc tömegközlekedéseinek bérleteit elfogadják az összes MÁV– és Volán járaton, a borsodiak bérleteit pedig elfogadják az összes miskolci közlekedési eszközön – fejtette ki.

A miniszter elmondta, az intézkedés azért született meg, mert a közösségük politikája mindig „az egyszerű, hétköznapi emberekről” szól. Hozzátette, közlekedéspolitikájuk is nagyon egyszerű: keressenek többet a MÁV-osok, és fizessenek kevesebbet az utasok.

Lázár János szerint a Fidesz az egyetlen olyan politikai közösség, amelynek a hétköznapi ember problémái számítanak. Mint mondta, megvédték az üzemanyagok árát – a benzinét 595, míg a gázolajért 615 forintban maximálva –, „mert így döntött a kormány, így döntött Orbán Viktor”.

Hangsúlyozta, „aki a változásra szavaz, a veszélyre szavaz, kockázatot vállal, a biztos helyett a bizonytalant választja… a Fidesz a biztos választás”.

A változás rossz, a változás veszélyes, kiszámíthatatlan, aki Magyarországon biztonságban, békében akar élni, annak 2026–ban Orbán Viktorra és a Fideszre kell adnia a voksát – mondta.

A választás tétje szerinte Magyarország biztonsága és a magyarok pénze, a változást sokan hirdetik, de nem mondják meg mi annak az ára, mennyi lesz a nyugdíj és azt sem, hogy mennyi lesz az adó – hívta fel a figyelmet.

Április 12–én mindenki a saját maga sorsáról, az életéről dönt – hangsúlyozta.

Kiemelte, ha marad a jelenlegi kormány, akkor emelkedni fog a minimálbér, lesz 13. és 14. havi nyugdíj és megmarad az anyák adómentessége is. Leszögezte, közösségük biztosan a magyarok mellé áll Brüsszellel szemben, míg a Tisza Párt föl fogja adni a magyar érdekeket Brüsszellel és Zelenszkijjel szemben is.

Azért is érdemes Orbán Viktorra szavazni, mert ő „az egyetlen magyar politikus, aki az elmúlt 40 évben mindig a magyarok mellé állt”. Neki Magyarország az első, a magyarok a legfontosabbak, minden magyart képvisel, azt is aki rá szavazott és azt is aki ellene adta a voksát – jelentette ki a fideszes politikus.

Csöbör Katalin, Borsod–Abaúj–Zemplén vármegye 1. számú választókerületének újrainduló fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az elmúlt 16 évben Miskolc sokat fejlődött, 54 beruházás valósult meg, a városba 510 milliárd forint érkezett és 5 ezer munkahely jött létre.

Hangsúlyozta, nemcsak az elért eredmények, hanem a magyar emberek biztonsága, a családok békéje és Magyarország függetlensége is veszélyben van. Szerinte amit Magyar Péter és a Tisza Párt művel az „a magyar szabadságharcos hagyomány meggyalázása”.

Leszögezte: a Fidesz meg fogja védeni a nemzeti önrendelkezést, az ország függetlenségét és az elért eredményeket is, köztük a családtámogatásokkal vagy a 13. és 14. havi nyugdíjjal.

A rendezvény alatt ellentüntetők bekiabálásokkal próbálták meg megzavarni az eseményt.

MTI

Fotó: Lázár János építési és közlekedési miniszter – MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004