A miniszterelnök a választás reggelén emlékeztetett, hogy gyermekeink és unokáink érdekében is nemet kell mondanunk Brüsszel fenyegetésére, a velük összejátszó Tisza Pártra, és igent kell mondanunk a biztos választásra, a Fidesz–KDNP-re.
Orbán Viktor miniszterelnök volt az Igazság órája különkiadásának vendége. A vasárnapi, választás napi műsorban a kormányfő elmondta: ő is a koránkelők közé tartozik, akik reggel elsőként szavaznak, de mióta nincs kampánycsend, még ilyenkor, vasárnap is mozgósít.
„Az ország nagyon sokat veszítene, belevisznek minket a háborúba: egész Európa a háború felé tart, a családok költéségei megugranak, de mi nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának és megvédjük a családokat is”
– fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő elmondta: ez egy olyan nap, aminek hangulatát a vége határozza meg, bízom benne, hogy diadala.
– Mindig azt mondják, hogy a Fidesz csal, de ez nem újdonság, volt már ilyen, hogy demokráciaközpontot állítottak fel, de nem törődnék ezzel többet a kelleténél, szedjük össze a barátokat és rokonokat és menjünk szavazni! – mondta. Megjegyezte, a Tisza Párt az elejétől kezdve a dühre, indulatra épített mindvégig, de ennek vasárnap este vége lesz.
Orbán Viktor elmondta: a tapasztalata az, hogy a kampány megkezdése óta egyre többen vagyunk. Úgy véli, mi vagyunk a többség.
Mára a csendes többségből hangos többség lett. Mindenki előjött.
Azt is mondta, nagyon sok a fiatal a Fidesz rendezvényein: nincs bennük erőszakosság, de rengetegen vannak. A miniszterelnök úgy véli, olyan ember, aki ne gondolna arra, hogy baj van a világban, nincs. Még az ellenzéki médiából is ezek a hírek ömlenek.
Legfeljebb azt mondják, annyira utálják az adott jelöltet, vagy a miniszterelnököt, hogy az fontosabb szempont a biztonságnál.
Németh Balázs felidézte, őt például „felakasztották” már, mire Orbán Viktor úgy reagált, még lehet miniszterelnök is. – Volt egyszer egy miniszterelnök, akit úgy hívtak, hogy szép akasztott, Andrássy Gyula miniszterelnök, 1849-ben halálra ítélték, ő elmenekült, a szalmabábuját viszont fellógatták az ítéletnek megfelelően. A kiegyezést követően viszont kellett valaki, akiben a magyarok és a bécsiek is bíztak, így jött a képbe Andrássy, így lett ő a szép akasztott, idézte fel a kormányfő az anegdotát.
A miniszterelnök kiemelte, most azt mondják, ne még egy embert hozzanak, hanem mindenkit hozzanak magukkal. Szerinte ez a „rejtőzködő fideszes”-jelenség a közbeszédben létezik, vasárnap kiderül, volt-e ilyen, de az igaz, hogy a közvélemény-kutatásoknál a szokásostól többen utasítják el a válaszadást, ez a digitális uszítás miatt történhet, mert azokra, akik a Tiszától eltérő véleményt mernek elmondani, ráugranak a tiszások.
Orbán Viktor szerint a közvélemény-kutatásokkal lehet várakozásokat és egyben véleményt befolyásolni, ez az Amerikából eredő szokás megszokott, de ennek a hatása idehaza új, hiszen a leírt szónak nálunk nagyobb becsülete van. Magyarországon éppen ezért nagyobb hatása lehet a közvélemény-kutatások manipulációinak – fűzte hozzá. A kormányfő ugyanakkor azt is elmondta: lehet, hogy a közvélemény-kutatások hatnak az emberek hangulatára, de nem feltétlenül hatnak arra, hogy a választók hogyan döntenek.
Arról, hogy egész Európa ránk figyel vasárnap, a miniszterelnök úgy vélekedett, fontos, hogy lássuk, régóta vagyunk szálka a szemükben.
„Így van ez, 2014 óta, pedig akkor még egy barátságosabb vezetője volt Európának. Akkor a bankadó miatt volt köztünk konfliktus, ők ezt ellenezték, azt mondták, Brüsszellel szemben nem lehet választást nyerni. Aztán mégis nyertünk”
– mutatott rá, emlékeztetve, azóta sokadik küzdelmet sikerült megnyerni, ilyen volt a migráció kérdése. – Úgy gondolják, a hatalomépítéshez azt kell bemutatniuk, ha nyerhet is valaki ellenük, nem tud talpon maradni, de mi elmondhatjuk, mi nemcsak nyertünk, élünk is, virulunk, sőt, jobb állapotban vagyunk, mint ők – közölte.
Orbán Viktor arról is beszélt, van egy Brüsszel-Berlin-Varsó-Kijev tengely. De van egy nagy könnyebbség, mert az amerikaiak velünk vannak. Ők tudják garantálni Magyarország békéjét és biztonságát.
A kormányfő azt mondta, vannak, akik a fegyveres testületekből ugranak ki, és ez bűncselekmény.
Ki is adta az utasítást, hogy indítsák meg az eljárásokat a választások után. Szó esett arról is, hogy néhány civil, üzletember is hirtelen kormánykritikussá vált, de róluk a miniszterelnök azt gondolja, lépésük mögött számítás áll, hiszen közvetlenük a választások előtt álltak kamerák elé, nem korábban. Összehangoltságot lát a kormányfő ezekben a jelenségekben és nem lenne meglepve, ha ezek mögött a jelenségek mögött nemzetközi titkosszolgálati akciók húzódnának meg.
Orbán Viktor azt mondta, a magyar választási rendszer Európában az egyik legbiztonságosabb.
„Minden adat megvan elektronikusan, és papíralapon is. Hogy kívülről befolyásolni lehessen a választás kimenetelét, kizárható”
– szögezte le a kormányfő, hozzátéve, hogy a szavazatok 95-96 százalékos feldolgozottsága várható vasárnap estére, végleges eredmény csak jövő héten lehet.
A miniszterelnök elmondta, fontos, hogy mindenki menjen el ma szavazni, akinek van házastársa, gyereke, unokája, nem hagyhatja, hogy az elmúlt 16 év munkája elvesszen.
„Aki biztonságot akar, aki nem akarja, hogy hátrafele menjen, kizsebeljék, vagy tönkremenjen a cég, ahol dolgozik, aki a családtámogatási rendszert fenn akarja tartani, vagy nem akarja, hogy a gyermeke és unokája egyszer csak egy ukrán zászló alatt harcoljon, annak el kell menni választania és nemet kell mondania mindarra, ami Brüsszelből fenyeget, nemet kell mondani az ukrán kormánnyal összejátszó Tiszára, és igent a biztos választásra, a biztonságra, a Fideszre”
– húzta alá a kormányfő, leszögezve:
minden értelmes érv és fontos szempont ma a biztonság és azon keresztül a Fidesz-KDNP felé mutat, ezért kell elvinni a szomszédokat is szavazni.
Orbán Viktor ugyanakkor emlékeztetett arra is: ahogy Rocky Balboa mondta, mindig a végén van vége.
Nem csupán idehaza és a külhoni magyarok követik a választás napi eseményeket, egész Európa ránk figyel: Brüsszel mellé csatlakozott Berlin, Varsó és Kijev. Végig segítették a Tisza Pártot. A nemzeti, szuverén oldal azonban készen áll egy nemzetközi vita megvívására is.
Címlapkép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (k), Lázár János építési és közlekedési miniszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén az I. kerületi Szentháromság téren 2026. április 11-én – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán