A Tisza kiiktatná az alaptörvényből a keresztény kultúra védelmét, ezért a KDNP online aláírásgyűjtést indít – mondta Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
Az ellenzéki politikus kifejtette: a Tisza párt benyújtotta az első javaslatát az alaptörvény módosítására, amellyel kitörölnék az alaptörvényből a keresztény kultúra védelmét. Kiemelte:
Úgy fogalmazott, „számunkra, kereszténydemokraták számára minden, ami minket körülvesz az épített környezetben, a művészetben, az etikában”, mind a keresztény kultúra része.
Éppen ezért a KDNP online aláírásgyűjtést indít peticio.kdnp.hu címen, és kér mindenkit, aki velünk együtt tiltakozik a keresztény kultúra kiiktatása ellen az alaptörvényből, írja alá a petíciót még ma”
– mondta Rétvári Bence.
A Fidesz-KDNP frakció korábban közleményében azt írta, hogy Az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdésének törlése kinyitja a kaput a migrációs paktum elfogadása előtt. A Tisza Párt által törölni kívánt rendelkezés első mondata, miszerint „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége”, jelenleg a szigorú hazai migrációs politika alkotmányos védőbástyája.
Semmi mással nem magyarázható e mondat törlésének javaslata, csak azzal, hogy a Tisza Párt azért akarja ezt a mondatot kiiktatni az Alaptörvényből, hogy fellazítsa az ország szigorú migrációs politikáját és megkezdje a migrációs paktum végrehajtását
– írták.
A Fidesz–KDNP-frakció a leghatározottabban elutasítja a korábbi szigorú migrációs politika feladását. A magyar társadalom részéről teljes konszenzus uralkodik a határok védelmében, az illegális migráció elutasításában, Magyarország biztonságának megőrzésében.