Miután kiderült, mennyi pénz jár a Tisza Pártnak állami támogatásként, feledésbe merült a miniszterelnök korábbi ígérete.
Magyar Péter 2025 nyarán tartott országjárásán még arról beszélt, hogy kormányra kerülve pártja megszünteti a parlamenti pártok állami támogatását. A Magyar Közlönyben most megjelent határozat szerint azonban a Tisza több mint 706 millió forintos állami támogatásra jogosult, pártalapítványa pedig további 887 millió forintot kap.
A Tisza Párt elnöke akkor egészen pontosan ezt mondta:
„Megszüntetjük a propagandát. Sőt, van egy rossz hírem, a parlamenti pártok támogatását is, hiszen a Tisza például 0 forintos állami támogatás nélkül működik.”
A választási győzelmet követően azonban láthatóan gyökeresen megváltozott a politikus véleménye. Nemrég ugyanis megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-os országgyűlési választás eredménye alapján a parlamentbe jutott pártoknak járó állami támogatások összege. A határozat szerint
a legnagyobb összeg a Tisztelet és Szabadság Pártot (Tisza) illeti meg, amely több mint 706 millió forint támogatásra jogosult.
A Fidesz több mint 517 millió forintot, a Mi Hazánk Mozgalom mintegy 157 millió forintot, a KDNP pedig közel 93 millió forintot kap.
A pártokhoz kapcsolódó alapítványok támogatásáról is döntés született. A Tiszához kötődő Tartalékok Alapítvány több mint 887 millió forintban részesül, míg a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány több mint 614 millió forint támogatást kap.
A most megjelent adatok alapján a jelenlegi szabályozás szerint a Tisza Párt is részesül messze legnagyobb hányadban a parlamenti pártoknak járó költségvetési támogatásból.
Mindeközben pedig a kormány részéről egyelőre nem jelent meg olyan törvényjavaslat, amely a parlamenti pártok állami támogatásának teljes megszüntetését célozná. A jelenlegi támogatási rendszer így változatlanul működik tovább, és annak kedvezményezettjei között szerepel a kormányzó Tisza Párt is.
Magyar Péter miniszterelnök napirend elõtti felszólalásra válaszol Országgyûlés plenáris ülésén – Fotó: MTI/Bruzák Noémi