Vezércsel: Polgár Judit jelölését kérik a köztársasági elnöki pozícióra

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Polgár-Judit

Elindult a köztársasági elnöki casting, miután Sulyok Tamás aláírta az elmozdításáról is szóló alaptörvény-módosítást. Polgár Judit jelölése már régóta téma, most a tudomány, a kultúra és a sport képviselői fordultak Forsthoffer Ágnes házelnökhöz. Levelükben hosszasan érvelnek a sakknagymester jelölése mellett. Az aláírok között van Kapu Tibor, Baán László és Rubik Ernő is.

Levelet küldtek Forsthoffer Ágnesnek, melyben azt kérik tőle, hogy Polgár Juditot jelöljék köztársasági elnöknek. A levél aláírói Antall György, Kepes András, Nagy Tímea, Baán László, Kókas Katalin, Parti Nagy Lajos, Barabási Albert-László, Kulka János, Peták István, Kapu Tibor, Lovász László, Rubik Ernő, Kelemen Barnabás, Mácsai Pál, Tóth Krisztina és Závada Pál is.

Polgár Judit jelölése már egy ideje téma a közösségi médiában. Először akkor kezdtek el erről kommentelni az internetezők, amikor a sakknagymester az Egyesült Államok függetlenség napi, budapesti rendezvényén egy partit Magyar Péter miniszterelnökkel is lejátszott, majd erről képeket, később videót is feltöltött a közösségi oldalaira.

Polgár Juditot most a már említett levélben is „jelölik” a pozícióra (ilyen egyébként közjogilag nem lehetséges). A dokumentumban szerepel:

Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnését követően Magyarország olyan válaszút elé érkezett, amikor nem csupán új államfőt választ az Országgyűlés, hanem a nemzet kivételes lehetőséget kap az 1989-es rendszerváltozás óta húzódó „átmenet” végleges, megnyugtató lezárására.

– Úgy véljük, itt az idő, hogy a magyar alkotmányos demokráciát biztos és konszenzusos alapokra helyezzük. Meggyőződésünk szerint a jövőbeni stabilitás záloga egy átfogó, széles körű társadalmi és politikai megegyezésen alapuló alkotmányozási folyamat. Ebből adódóan indokoltnak és szükségesnek tartjuk, hogy az új köztársasági elnök ezen alkotmányozási folyamat lezárásáig, átmeneti jelleggel lássa el tisztségét. E korlátozott mandátum garancia arra, hogy az új államfő ne politikai hatalmi bázis építésére, hanem a nemzet morális és közjogi újjászületésének szolgálatára szerződjön – érvelnek.

Az aláírók szerint a jelenlegi helyzet különleges alkalom a pártpolitikai érdekek meghaladására. Olyan államfőre van szükség, aki valóban kifejezi a nemzet egységét.

– A fentiek szellemében, alapos mérlegelés után Polgár Judit megválasztását javasoljuk a Tisztelt Országgyűlésnek Magyarország köztársasági elnökévé. Életútja ötvözi a stratégiai gondolkodást, a tiszta logikát, és a hazáért és a jövő generációkért érzett felelősséget. Pályafutása, értékrendje a nemzet sorsfordító pillanataiban is iránytűként tud szolgálni – fogalmaznak.

Az aláírók szerint Polgár Judit személye, életútja tökéletesen testesíti meg mindazt, amire hazánknak most szüksége van.

– Polgár Judit megbecsültsége és az iránta itthon és a nagyvilágban érzett szeretet a pártok felett áll, feddhetetlensége, morális tartása megkérdőjelezhetetlen. Világklasszis teljesítménye, nemzetközi súlya fontos értéket közvetít: minden idők legjobb női sakkozójaként Magyarország büszkesége, aki a világ bármely pontján hűen képviseli a magyar szellemet, a tehetséget és a kitartást. Nemzetközi diplomáciai és kulturális elismertsége révén képes helyreállítani és tovább erősíteni hazánk kedvező külföldi megítélését – áll a levélben.

Polgár Judit lehet a híd a gyógyuló Magyarországon

A levél szerint Polgár Judit elkötelezett a jövő generációi iránt: a gyermekek oktatásáért, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztéséért végzett alapítványi és pedagógiai munkája bizonyítja, hogy a jövő Magyarországának építése vezérli.

Személye hidat jelenthet a múlt öröksége, a jelen kihívásai és a jövő generációi között.

– Magyarországnak gyógyulásra van szüksége. Ehhez pedig olyan köztársasági elnökre, aki segít ebben a folyamatban. Aki érti és ismeri a nemzet különböző generációit, aki szívén viseli, mit jelent a minden magyar emberben meglévő tehetség, a mindannyiunkat összekötő szeretet hazánk iránt. Aki képes arra, hogy a szabályok tiszteletben tartásával, a tiszta, becsületes, átlátható játék szellemében képviselje hazánkat ezen átmeneti időszakban, amíg a nemzet megalkotja új, szilárd alkotmányos kereteit – írják.

Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közölte: hétfőn találkozik Polgár Judittal, és megkérdezi tőle, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben, köztársasági elnökként szolgálni a hazánkat.

Egy sorozatot is ihletett

A Vezércsel (The Queen’s Gambit) című Netflix-sorozat fiktív főhőse, Beth Harmon ugyan hivatalosan nem Polgár Juditról lett mintázva, hiszen sorozat alapját adó könyv 1983-ban, Polgár sikerei előtt íródott, a sakkvilágban mégis sokan őt tartják az igazi, hús-vér „Vezércselnek”. Polgár Judit minden idők legjobb női sakkozója, aki a férfiak között is a világ top 10-ébe küzdötte magát, és az egyetlen nő, aki valaha legyőzte a regnáló világbajnokot Garri Kaszparovot.

Magyar Nemzet

Polgár Judit – Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004