Ha egy muszlimot megkérdezünk: mit jelent a dzsihád szó, valószínűleg azt válaszolja: azt az erőfeszítést, amellyel ők megtartják vallásuk 5 oszlopának (hitvallás, ima, adakozás, böjt, zarándoklat) előírásait.
Ha az iszlám csak vallás lenne, ez a válasz igaz is volna. Ám az iszlám nemcsak vallás, hanem politika is, méghozzá egy totalitárius politikai rendszer, amely sokban hasonlít a nácizmusra és a kommunizmusra.
A nácizmus alapja a fajelmélet, a kommunizmusé az osztályelmélet, az iszlámé pedig a valláselmélet. Itt csendben hadd jegyezzük meg, hogy napjainkban már beszélhetünk egy negyedik totalitárius rendszerről is, amelyet a Kalergi-féle „anti-fajelméleten” alapuló nagytőkés diktatúrának nevezhetünk. Erőszakban itt sincs hiány: minden erővel megpróbálják a különböző népeket (fehéreket, feketéket, sárgákat, barnákat) mesterségesen összekeverni és az országhatárok megszüntetésével Európát (később az egész világot) egyetlen kolhozzá alakítani. Ez a kolhoz csupa identitását vesztett, uniformizált emberből álló, jól manipulálható tömeg lenne, egyetlen (nagytőkésekből álló) világkormány uralma alatt…
Visszatérve az iszlámra, mint totalitárius politikai rendszerre: ennek csak egy oszlopa van: a kis dzsihádnak nevezett harc Allah Útjain. Ebben a harcban – az imádság, az adakozás és a propaganda mellett – a fegyveres erőszak játssza a vezető szerepet. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, azt mondhatjuk: nagy dzsihád = erőfeszítés – kis dzsihád = erőszak. Hiába mondja még a Magyar Katolikus Lexikon is, hogy „a dzsihád ’szent háború’ jelentése elsősorban a nem muszlim vallásúak között alakult ki „ /7./: ez súlyos tévedés. A Bukhári által összegyűjtött 7275 hadíszban a dzsihád szó 100 esetből 98-szor (!) háborút jelent…
Kétségtelen, hogy az erőszak időnként szerepet játszott a kereszténység terjesztésében és védelmében is (eretneküldözés), de ez a krisztusi tanítástól való eltávolodás következménye volt. Az iszlámban viszont ez erőszak alkalmazása az Allah által előírt és a Mohamed által gyakorolt hódítás folytatása. A keresztény hit terjesztése elsősorban karizmatikus hithirdetők, misszionáriusok feladata, az iszlámban pedig az imámjaik által fanatizált tömegeké.
A Koránnak főleg a medinai szúráiban hemzsegnek a dzsihádra, mint fegyveres harcra buzdító felhívások. Olvassunk bele a kronológiailag utolsó, éppen ezért „legerősebb”, 9. fejezetbe:
14: „Harcoljatok a hitetlenek ellen! Allah a ti kezetek által büntetni és alázza meg őket.”
24: Ez a vers arról szól, hogy sem a hozzátartozók iránti szeretet, sem az anyagi javak nem lehetnek kedvesebbek, mint „Allah, az Ő Küldötte és az Ő Útjain való harc”.
38-39: Ezek a versek hivatkoznak a túlvilági boldogságra, illetve a fájdalmas büntetésre a harc nem vállalása, illetve elhanyagolása esetén.
41: „Vonuljatok hát harcba könnyen, vagy nehezen. Harcoljatok saját testetekkel és javaitokkal Allah Útjain!”
45-49: Ezek a versek elmarasztalják azokat, akik vonakodnak a „kivonulástól” vagy késlekedve harcolnak.
73: „Ó, Próféta! Harcolj a hitetlenek és a képmutatók ellen, és légy velük szigorú! Az ő menedékük a Pokol. Milyen szörnyű sors ez!”
81: Azoknak, akik hőségre hivatkozva vonakodnak a kivonulástól, kilátásba helyezi a Pokol tüzét, amely sokkal forróbb lesz…
29: „Ha a Szent Napok eltelnek, akkor öljétek meg a társítókat /társítók = akik Allah mellé más isteneket is társítanak/, ahol rájuk találtok. Fogjátok el őket! Állítsatok nekik csapdát a leshelyeitekről. Ha azonban megbánást tanúsítanak, elvégzik az imát és megadják a zakát-ot, akkor engedjétek őket útjukra.”
Sajnos, a később keletkezett szunnák és a 14. századi Saríatövény semmivel sem kevésbé harciasak, mint a Korán medinai szúrái.
Bukhári 1,2,35: „Mohamed azt mondta: ’aki csatlakozik a dzsihádhoz… és életben marad, azt Allah vagy a túlvilágon jutalmazza meg, vagy a hadizsákmány lesz a jutalma. Ha elesik a csatában és mártírhalált hal, bebocsáttatik a Paradicsomba’.”
Muszlim 01,0031: (Mohamed mondta:) „Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és míg el nem hiszik, hogy én vagyok az Ő Prófétája és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, amelyet rajtam keresztül mond.”
Saría o 9,0: „A dzsihád a káfírok elleni háborút jelenti, amelynek célja a saría jogrendszerének meghonosítása.”
o 9,1: „A dzsihád a közösség kötelessége.”
o 9,4: „Minden ép elméjű, ép testű férfinak, aki elérte a pubertás kort, kötelessége harcolni.”
o 9,5: „Először szólítsátok fel őket, hogy térjenek át az iszlámra, aztán kötelezzétek őket, hogy fizessenek dzsízját. Ha visszautasítják az áttérést vagy az adók megfizetését, akkor támadjátok meg őket.”
Mohamed 632-ben bekövetkezett halálakor az arábiai félszigetet már teljes egészében muszlimok, illetve nekik behódol dimmik lakták. A sikerekben szerepet játszott az is, hogy Mohamed nem ismerte a hadüzenet fogalmát. A különböző városokat rajtaütés-szerűen támadta meg, egyik mondásának megfelelően: „a háború megtévesztés”. A káfírok megtévesztésére több ízben buzdította híveit is (vö. Bikhári 5,59,369) /8./ Ez a takija, amiről a VIII. parancsolattal kapcsolatban már beszéltünk. A cél az iszlámban (mint tudjuk) szenesíti az eszközt.
732-ben, száz évvel Mohamed halála után, az iszlám birodalom már Franciaországtól a kínai nagyfalig ért. A gyors terjedésben több ok is szerepet játszott: Észak-Afrikban politikai vákuum volt, a Pireneusi félszigeten dinasztikus viszály dúlt, a muszlim államokban nagyobb volt a szociális igazságosság, mint a Bizánci vagy a Perzsa Birodalomban, az iszlám a harcias arab törzseket rádöbbentette az összetartozás jó érzésére és ugyanakkor harcaiknak új, az eddigieknél vonzóbb célt tűzött ki. De legalább ilyen jelentős ok volt az is, hogy sem a Bizánci Császárság, sem a Perzsa Birodalom nem vette komolyan a veszélyt.
Forrás: Mandiner
A történelem ismétli önmagát: mintha csak a mai Európai Unióban lennénk! Hiába Houari Boumédiène ENSZ-ben elmondott (már idézett) beszéde, hiába az iszlám országokban élő, az iszlámot nálunknál jobban ismerő keresztények figyelmeztetése: sem az európai vezetők nagy része, sem az Unió átlagpolgárai nem veszik komolyan a veszélyt. Henri Boulad, a már idézett alexandriai jezsuita szerzetes muszlim entellektüeleket is idéz:
„Poitiers-nél megállítottatok bennünket, Bécsből visszafordítottatok minket, de most nem fogtok megállítani, ezúttal továbbmegyünk, csak más eszközökkel.” /9./
Poitiers-nél Martell Károlynak sikerült először megállítani a muszlimokat 732-ben, Bécstől Sobieski János vezetésével fordították vissza törököket 1683-ban. De meg kell említenünk még egy sorsdöntő tengeri csatát a görögországi Lepanto közelében, ahol a keresztény flotta csodával határos módon győzött a törökök ellen – a pápának és híveinek imáitól kísérve – 1571-ben.
Európában ma mindenki a terrorizmustól retteg, pedig a terrorista támadások veszélye talán minden tízezredik embert fenyegeti (vagy annyit sem), a muszlim hatalomátvétel és az azt követő szolgasors veszélye pedig mindenkit fenyeget, aki 50 év múlva még itt él Európában – amennyiben a migráció az eddigi ütemben folytatódik…
Ha már a téveszméknél járunk, hadd említsük meg, hogy az emberek jó része két részre osztja a muszlimokat: egyik oldalon van néhány csúnya terrorista, a másik oldalon állnak a békés tömegek. Ez így nem igaz. Ha viszont Khomeini ajatollah mondása: „Az iszlám vagy politika vagy nem létezik”: megfelel az igazságnak, akkor az is megfelel, hogy:
„A muszlim vagy dzsihadista, vagy nem létezik.”
Ez nem azt jelenti, hogy napjainkban minden muszlim terrorista – bár elvi fenntartásai nincsenek sem az Iszlám Állammal, sem a terrorcselekményekkel szemben. Azt viszont a többség belátja, hogy a NATO-val és amerikai szövetségesével szemben a fegyvereknek ma nincs esélyük, sokkal inkább Európa „menekültként” vagy „gazdasági bevándorlóként” való csendes megszállásának. A terrorcselekmények valójában kontraproduktívak, a migráció a célirányos cselekedet. Most az Általános Emberi Jogokra kell hivatkozni, aztán majd a Koránra és a saríára. Ezt fejezi ki Juszufal-Karadavi sejknek, a Muzulmán Testvérek egyik európai vezetőjének 2002-ben, Rómában elhangzott kijelentése: „Demokratikus jogaitokkal gyarmatosítunk titeket, koráni törvényeinkkel uralkodunk rajtatok.” /10./
Az is a téveszmék sorába tartozik, hogy „a muszlimok végül majd csak integrálódni fognak”. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem II. Hasszán marokkói királyt, aki egy francia TV-csatornának így nyilatkozott: „Az iszlám nem egyeztethető össze a szekularizációval, az egyház és az állam szétválasztásával. Mi, magrebinek sohasem fogunk beilleszkedni a maguk francia társadalmába.” Ezzel már Charles de Gaulle is tisztában volt 1962-ben, amikor kihirdette Algéria függetlenségét. Ő azt is világosan látta, hogy a sárgák, feketék és barnák befogadása csak bizonyos mértékkel jó. Az idegenek befogadása olyan, mint az ételnek sóval történő ízesítése. Egy pontos túl már nem ízesíti, hanem ehetetlenné teszi az ételt. Hasonló a helyzet a gyógyszerrel: mértékkel szedve gyógyít, túladagolva: öl.
Végül: Nem szerettem volna tanulmányommal muszlim-ellenes érzéseket kelteni olvasóim lelkében. Sokkal inkább szeretném, ha mindannyian lelkiismeret-vizsgálatot tartanánk. Legyünk őszinték: az Európába érkezett muszlimoknak nincs is mihez integrálódniuk. Nem várhatjuk el tőlük, hogy a szennylapokat gyártó Charlie Hebdo-val azonosuljanak. Vagy talán azokhoz a nyugat-európai egyházakhoz csatlakozzanak, amelyek leszbikus püspök-asszonyokat, sőt ateista lelkészeket is alkalmaznak? A szeretetnek a hittől való elszakadása szükségképpen szellemi, majd demográfiai vákuumhoz vezet. (Ha a szeretet elszakad a hittől, a szex is elszakad a szerelemtől és az életadó szeretettől. Így jón létre az a légüres tér, amelytől a természet irtózik és amelyhez nem lehet integrálódni sem…)
Ha mi, magyarok nem akarunk iszlám kalifátussá vagy a Soros Györgyék által tervezett, uniformizált emberekből álló Európai Nagykolhozzá válni, újra komolyan kell vennünk a hitünket. Nekünk azonban nem Mohamedet kell követnünk, hanem Jézus Krisztust. Sürgősen el kell felejtenünk az ilyen gondolatokat:
- Kicsit megbérmálkozom, aztán erre sem lesz gondom…
- Kicsit szeretlek is, meg nem is, tudod: így van ez…
- Veled, Uram, de nélküled…
Újra meg kell tanulnunk, hogy a házasság: szentség, hogy a gyermek nem teher, hanem áldás. Hinnünk kell, hogy a gyermekneveléssel a Teremtő és a Gondviselő Isten munkatársai leszünk. És ki kell tudnunk mondani újra:
- Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen! (Vö. Mk 9,24.)
- Szeretlek téged most és mindörökké!
- Veled, Uram! – És pont. És ámen.
Szerző: Márfi Gyula
A teljes sorozat itt olvasható:.Jegyzetek az iszlámról
