A reformátusok is életpárti megoldást sürgetnek a szívhangrendelet ügyében

Szerző: civilek.info

HITÉLET

STEINBACH József

Steinbach József református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke személyes találkozóra hívta meg Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert a szívhangrendelet életpárti szemlélet szerinti rendezése érdekében. A napokban katolikus, illetve görögkatolikus részről is életpárti szellemiségű nyilatkozat látott napvilágot.

A Magyar Református Egyház honlapján kedden közzétettek szerint „személyes találkozóra hívja a zsinati székházba az egészségügyi minisztert Steinbach József püspök, hogy az életvédő civil szervezetekkel együtt egyeztessenek a szívhangrendeletről. A Zsinat lelkészi elnöke augusztus elején baráti hangnemben írt, személyes levelében tájékoztatta erről Hegedűs Zsolt tárcavezetőt, hangsúlyozva, hogy így minél szélesebb társadalmi egyeztetés bontakozhatna ki a kérdésről – amelyet a miniszter alapvető célként is megfogalmazott”.

Mint írták, „az úgynevezett szívhangrendelet 2022 szeptembere óta írja elő a szülész-nőgyógyász szakorvosok számára, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nőknek a beavatkozás előtt mutassák meg a magzat életműködésére utaló jeleket. Ultrahangos vizsgálat során ez a szívhang vagy a pulzálás. A rendelet felülvizsgálata először idén májusban, a későbbi tárcavezető egészségügyi bizottsági meghallgatásán került szóba, majd június legelején az Országgyűlésben is.”

„A Magyarországi Református Egyház számára kiemelt jelentőséggel bír ezen nemzeti sorskérdésünk életpárti szemlélet szerinti rendezése”

– fogalmazott a püspök.

„Az egyház az elmúlt két hónapban folyamatosan egyeztetett az életvédő szervezettekkel és a szaktárcával. Ennek a folyamatnak a következő, a minisztériumi visszajelzés alapján a közeli jövőben meg is valósuló állomása lehet a felek közötti személyes találkozó” – tették közzé.

vasarnap.hu

Címlapkép: Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004