Események betöltése

« Összes Események

Máriagyűdi zarándoklat

augusztus 15 @ 08:00 - 20:00

Fogadalmi nagybúcsú keretében ünneplik Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének augusztus 15-i ünnepét szombaton Máriagyűdön, ahova éjszakai zarándoklattal is el lehet jutni a baranyai megyeszékhelyről – közölte a Pécsi Egyházmegye.

Az egyházmegye tájékoztatása szerint a fogadalmi főbúcsún liturgikus eseményeket tartanak, így közös imádságon, szentmisén és körmeneten vesznek részt a hívek.

A rendezvényt minden évben megtartják, hiszen Máriagyűd hagyományosan a délvidéki, bácskai és szlavónai ferences rendházak környezetének volt találkozási pontja, azt Scitovszky János megyéspüspök 1845-ben nyilvánította kegyhellyé.

Az egyházmegyei fogadalmi búcsú keretében a szabadtéri oltárnál 10 órakor kezdődik a püspöki szentmise, amely után körmenetben vonulnak a hívek a Fájdalmas Szűzanya szobrához, majd az ünnep litániával zárul. Felföldi László püspök meghívására és felkérésére az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát lesz.

A búcsú idején a kegyhelyen folyamatos gyónási lehetőség áll a hívek rendelkezésére, továbbá a szervezők kérik a fokozott felkészülést a helyszínen a hetek óta tartó extrém időjárási körülményekre – olvasható a tájékoztatóban.

A hívek éjszakai zarándoklattal is csatlakozhatnak a főbúcsúhoz a Mária Út Közhasznú Egyesület szervezésében. A mintegy huszonöt kilométeres szakasznak az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap keretében lehet nekivágni gyalogosan szombat hajnali egy órakor Pécsről.

A rendezvényről és a zarándoklatról bővebben a Pécsi Egyházmegye, illetve a Mária út Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

MTI

 

 

Részletek

  • Dátum: augusztus 15
  • Időpont:
    08:00 - 20:00