Augusztus 15-én, szombaton este új királynőt választott a Miss Balaton csapata, a koronát a szatmárnémeti Antal Emőke nyerte, ő került ki győztesen a tizenkét döntős lány közül.
A verseny fináléját a Balatonfüredi Kongresszusi Központban rendezték, ahol Ördög Nóra, Annoni Zita és Gianni, valamint számos korábbi nyertes, többek között Balogh Eleni, Király Lili és Csupor Olívia is megjelent, hogy tanúi legyenek az új királynő koronázásának – írja az nlc.hu.
A regnáló, 2024-es Miss Balaton királynő, Bábel Virág adta át a koronát Antal Emőkének. Az első udvarhölgy Vasvári Boglárka, míg a második udvarhölgy Vittmann Larina lett. A leköszönő királynő a döntősöknek azt javasolta, hogy maradjanak önazonosak, mosolyogjanak, és segítsék egymást. Az új királynőnek pedig azt üzente, hogy a győzelem megünneplése után pihenjen, mert hamar mozgalmassá válik az élete.
A zsűriben dr. Dobó Ágnes korábbi szépségkirálynő, tartalomgyártó, Hegedűs Gábor egykori válogatott, magyar bajnok vízilabdázó, Maróy Krisztina, a GLAMOUR magazin főszerkesztője, Rábaközi Andrea manöken, valamint zsűrielnökként Nánási Pál fotóművész foglalt helyet. Az este műsorvezetője Gelencsér Tímea és Iszak Eszter voltak.
Borítókép: A szatmárnémeti Antal Emőke lett az idei Miss Balaton – Fotó: Facebook/ Miss Balaton