A Trump–Putyin dízelmegállapodást rosszul fogadták az EU külügyminiszterei, akik szerint az aláássa a transzatlanti egységet. Donald Trump úgy véli, Zelenszkijnek választásokat kellene kiírnia, az orosz fél pedig azt közölte, az ukrán elnök ezt nem akarja megtenni.
Az Európai Unió továbbra is szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben a Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a hétvégén megkötött dízelmegállapodás ellenére – közölték hétfőn európai külügyminiszterek. A megállapodás értelmében – ahogy azt Trump a közösségi médiában bejelentette – Moszkva azonnal 300 000 tonna dízelt bocsát ki az amerikai és a globális piacokra, további 500 000 tonnát novemberben, majd további egymilliót ezt követően, emlékeztet a Euronews hírcsatorna.
A megállapodás elősegítése érdekében Washington széles körű szankciómentességet adott ki az orosz dízelolajra 2027 áprilisáig, ami aggodalmat keltett Ukrajnában és szövetségesei körében.
„Az Egyesült Államok a legnagyobb szövetségesünk, de az üzenetünk világos: ha véget akarunk vetni ennek a háborúnak, az egyetlen módja ennek az, ha nagyobb nyomást gyakorolunk Oroszországra” – mondta Kaja Kallas uniós főképviselő hétfő reggel, a külügyminiszterek luxemburgi ülésén. Hozzátette: „Oroszország kezdte ezt a háborút. Nem szabad elfelejtenünk ezt”.
Helen McEntee, Írország külügyminisztere is aggodalmának adott hangot a Trump és Putyin közötti dízelmegállapodás kapcsán, de ragaszkodott ahhoz, hogy a blokk folytatni fogja az évek óta tartó stratégiáját.
Az EU hétfőn elfogadta a szankciós listájának eddigi legnagyobb kiegészítését, amely több mint 1600 olyan személyt és szervezetet céloz meg, akiket az orosz háború támogatásával vádolnak. A szankciók által érintettek több mint fele ballisztikus rakéták gyártásával áll kapcsolatban.
Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter szintén bírálta a dízelmegállapodást, és arra biztatta európai kollégáit, hogy használják fel az oroszországi lefoglalt eszközöket Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásának fokozására. „Nagyon sajnálom ezt (a megállapodást). Remélem, hogy nem lép hatályba” – mondta. „Az EU-tagállamoknak, függetlenül attól, hogy mi történik az Egyesült Államokkal, nyugodtnak kell maradniuk, és növelniük kell a támogatást a befagyasztott eszközök felhasználásával és a nyomásgyakorlás fokozásával Oroszországra” – tette hozzá.
Litván kollégája, Kęstutis Budrys szintén erősen kritikusan nyilatkozott, mondván, hogy a dízelmegállapodás „nem segít sem az olajtermékek árán, sem a transzatlanti közösség egységének”. „Ez nem az európai út” – mondta Budrys az újságíróknak. Észtország képviselője, Margus Tsahkna szerint a Trump által vasárnap hirtelen bejelentett energiaszünet „nem működik”, utalva Oroszország Ukrajna elleni szüntelen légicsapásaira.
Trump figyelmeztette Zelenszkijt
Donald Trump élesen bírálta szombaton Volodimir Zelenszkijt, amiért az ukrán haderő az orosz kőolajfinomítókat támadta. „Azt mondtuk, csinálj Oroszországgal azt, amit akarsz, de ne csapj le a finomítókra, mert az világméretű problémát okoz” – mondta az amerikai elnök újságíróknak, hozzátéve:
„Erre mit csinál? Odamegy, és megtámadja a finomítókat. Jobban tenné, ha azonnal abbahagyná ezt”.
Donald Trump szerint Zelenszkij láthatóan „problémát akar okozni az egész világnak”. Úgy vélte, a finomítók elleni ukrán csapások eredményezik, hogy az amerikai farmerek számára emelkedik a gázolaj ára, minthogy ebből az üzemanyagból Oroszország nagy mennyiséget ad el a világpiacon.
„Ideje, hogy új elnöke legyen Ukrajnának” – hangsúlyozta az amerikai elnök.
Trump szavaira reagálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn úgy fogalmazott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem mutat akaratot a konfliktus megállítására, ezért mondja azt Donald Trump, hogy Ukrajnának új vezetőre van szüksége. A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva Peszkov kijelentette:
„Trump azt mondta, szerinte itt az ideje egy új elnöknek. Miért? Mert az ukrán elnöknek nagyon fontos és nagyon nehéz döntéseket kell hoznia a háború megállítása érdekében. Vagy vállalja Zelenszkij ezt a felelősséget és politikai akaratot mutat, vagy nem”
– hangsúlyozta, és megjegyezte, Zelenszkij egyelőre nem akarja ezt megtenni.
Volodimir Zelenszkij a megállapodás kapcsán azt közölte, hogy megbeszélte Trump tűzszüneti bejelentését Mark Rutte NATO-főtitkárral, Mark Carney kanadai miniszterelnökkel és Alexander Stubb finn elnökkel is.
„Ukrajna támogatja a tűzszünetet, és fontos, hogy Oroszország is támogassa. Várjuk az amerikai oldalról a részleteket” – írta a Telegramon, egy videóban pedig elmondta, hogy az orosz erők továbbra is légitámadásokat mérnek az energetikai infrastruktúra ellen, beleértve egy Harkivban, Ukrajna második legnagyobb városában található közös fűtési és erőmű elleni csapást.
Volodimir Zelenszkij és Kaja Kallas – Fotó: Facebook / Kaja Kallas