Ildi néni osztja az észt

Szerző: itgy

VÉLEMÉNY

„Tudom, én vagyok a hülye.” Ki kezdi így a Facebook-bejegyzését? Nem hiszik el: Nemlesz Gázáremelés Ildikó kezdte. És dehogy hülye ő, csak éppen már nem mai fiatal.

Hiába, az élemedett kor egyeseknél megnehezíti annak a megértését, ami körülöttük történik. Vannak, akik időben ráébrednek erre a fokozódó gondjukra, és visszavonulnak a nyilvános megnyilvánulásoktól, de sajnos olyanok is, akik úgy hiszik, megmaradt a szellemi frissességük. Pedig hol van az már! Nos, Ildi nagyi sajnos az utóbbiak sorát erősíti.

Ildikó, aki szerint lassan kellett mondania, hogy még Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés, aztán mégis lett többször is – nos, ez a nyugdíjas politikus azt nem érti, hogyan lehetséges, hogy a szerinte mindenható Orbán nem utasított senkit az úgynevezett ukrán aranykonvoj feltartóztatására. Szomorú, hogy már ilyen egyszerű dolgot sem képes megérteni, de lehet, hogy ez is a korral jár.

Akkor most elmagyarázom, kedves Ildikó.

Ha hiszi, ha nem, az előző kormány másként működött, mint ahogyan Ön a régi szép kommunista időkben vagy éppen szeretett Gyurcsányának uralkodása alatt megszokta. Akkor csak a Párt, illetve Fletó dönthetett – némi túlzással – arról is, hogy ki mit reggelizzen, vagy éppen melyik tüntetést verjék szét brutálisan a rendőreik. Mindent csak parancsra, semmit önálló döntésből. Be is fuccsolt a szocializmus, és belebukott a Gyurcsány-rezsim is.

Az Orbán-kormány idején ellenben önállóan működő szervezetek cselekedtek belátásuk szerint. Ha pedig nem játssza a Nemtudomkát, Ildikónak is be kellene látnia, hogy az aranykonvoj lefülelése nemcsak lehetséges, hanem egy bűnüldöző szervezet számára kötelező is volt. Azt ugyanis még csak vitatni sem lehet, hogy az ukránok egyszerűen csempésztek. Ezredennyiért egy szimpla polgár már 5–10 évet töltene állami felügyelet alatt, teljes ellátással, védetten, azaz rács mögött.

Nem volt szükség miniszterelnöki utasításra, mert a szervek tették a dolgukat.

De Ildikó még mindig nem érti. Azt igen, hogy miért engedték el a csempészeket, és adták vissza a szajrét Ukrajnának. Ezt viszont én nem értem, csak gyanítom. Hiszen az Unió vezetői ájult imádattal szolgálják a jogállami vonásokat és a korrupciómentesség jeleit sem mutató Zelenszkij-landot, és dühödt indulattal tapossák a földbe azt az államot, amelyik csúnyán merészel nézni a furcsán zongorázó alakra és rezsimjére. Hát jobb a békesség, úgyis volt – és ma is lenne – elég, amiért bajuszt akaszthatunk Ursuláékkal. Ám Ildikó azt nem érti, hogy az aranykonvojt lefülelőket miért kezelte és kezeli hősként az előző kormányfő.

Hát azért, mert a körülmények ismeretében volt vér a pucájukban meglépni azt, amit mondjuk lengyel testvéreink nem mertek. Pedig ott is utazgattak illegális szállítmányok fel-alá. Ezért, Ildikó, ezért. Kár, hogy ezt sem érti.

Az már csak mellékkörülmény, hogy az MSZMP egykori cenzora elősorolja a bizonyítatlan, de hergelésre alkalmas toposzokat – a korrupciót, az MNB-t, Matolcsit –, mert régi jó agitproposként tudja: a sárdobálás mindig kifizetődő. Vagy ha úgy tetszik, belekeverni valakit egy kabátlopási ügybe jó ötlet: rajta ragad a lopás akkor is, ha nem lopott. Sokszor ismételgetni valamit, ami nincs, odáig vezet, hogy még azok is elhiszik, akik nem akarják.

Szóval szép dolog a szabad véleménynyilvánítás, csak nem mindig okos. Kár, hogy Ildi néni még most is osztja az észt.

Meg az önkritika is szép, hiszen a mi Ildikénk így fejezi be írását: „Hiába: nem vagyok én elég okos ehhez. Hiába magyarázta készségesen Orbán, nem értem. Menthetetlen vagyok.”

Azt hiszem, erre már nem kell még valamit mondanom, Ildikó.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Facebook/Lendvai Ildikó

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004