Egymásnak ment Trump és Musk Ukrajna miatt

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Trump-Musk

A SpaceX vezetője szerint Washington kezében a döntés, a kormány tagad.

Újabb vita bontakozott ki Elon Musk és Donald Trump között, ezúttal az ukrajnai Starlink működése miatt. Elon Musk szerint a katonai rendszer korlátozásáról nem a SpaceX, hanem az amerikai kormány dönthet, Washingtonban viszont azt állítják, hogy nem a Trump-adminisztráció áll a korlátozások mögött.

Elon Musk ezúttal Donald Trumpra mutogat az ukrán hadsereget sújtó műholdas korlátozások miatt.

A SpaceX vezetője azt állítja, nem az ő vállalata döntött arról, hogy Ukrajna katonai célú műholdas kapcsolatát visszafogják: szerinte a Starshield rendszert az amerikai kormány ellenőrzi, így a korlátozásokról az amerikai hadsereg és végső soron az elnök dönthet. Musk és Trump másfél éve még szoros politikai szövetségesek voltak, azóta viszont többször nyíltan egymásnak estek az interneten. Most pedig Washingtonból Musk állítását is cáfolják.

Ukrajna szerint korlátozták a Starlink katonai változatának számító Starshield működését. A probléma elsősorban a nagy sebességgel mozgó terminálokat érintette, ami ukrán közlés szerint támadó drónok és légvédelmi rendszerek működését is akadályozta. Volodimir Zelenszkij azt mondta, az ilyen döntéseknek emberéletekben mérhető következménye lehet.

Musk viszont elhárította magáról a felelősséget: közölte,

a Starshield rendszereket az amerikai kormány birtokolja és ellenőrzi, ezért azok sebességére és felhasználására vonatkozó korlátozásokról az amerikai hadsereg vagy az Egyesült Államok elnöke dönt.

A milliárdos különválasztotta ettől a SpaceX tulajdonában lévő kereskedelmi Starlinket, amelyet állítása szerint civil és védelmi feladatokra lehet használni, támadó katonai műveletekre viszont nem.

Musk korábban még azt is ígérte, hogy hiába nem ért egyet Washington ukrán politikájával, a Starlink termináljait nem kapcsolják le, és a rendszert nem használják alkupozícióként Kijevvel szemben. Most tehát lényegében azt állítja: ha katonai korlátozás történt, azért nem őt, hanem Washingtont kell kérdezni.

Csakhogy az amerikai kormány oldaláról más történet rajzolódik ki. Az Independent szerint egy amerikai tisztviselő az Axiosnak azt mondta, hogy a Trump-adminisztrációnak nem volt köze a Starlinket érintő korlátozásokhoz. Vagyis egyelőre nem világos, pontosan ki hozta meg a döntést: Musk az amerikai kormányra mutat, Washingtonból viszont azt állítják, nem ők állnak mögötte.

Elon Musk vs. Donald Trump

A történetnek azért is különös, mert Musk és Trump kapcsolata rövid idő alatt hatalmas utat járt be. Musk közel 300 millió dollárt költött Trump és más republikánus jelöltek támogatására a 2024-es választási ciklusban, Trump visszatérése után pedig a kormányzati kiadások lefaragására létrehozott DOGE legfontosabb arca lett. Bár még ma is ott van Trump legfontosabb emberei között, érezhetően hátrébb került a rangsorban, és más techszereplők – mint Mark Zuckerberg – kerültek előrébb.

Nem sokkal később viszont látványosan szétesett a szövetség. Musk „undorító förmedvénynek” nevezte Trump átfogó adó- és kiadási törvényét, mely szerinte tovább növelte volna az amerikai államadósságot. Trump válaszul nyilvánosan arról beszélt, hogy csalódott Muskban, majd azzal fenyegetőzött, hogy megvonhatják a milliárdos vállalataitól az állami támogatásokat és szerződéseket.

Ezután már elszabadult az online adok-kapok.

Musk azt állította, nélküle Trump elvesztette volna a választást, majd támogatott egy olyan bejegyzést is, mely az elnök felelősségre vonását sürgette.

Trump később arról írt, hogy akár a DOGE-nak is érdemes lenne alaposabban átnéznie Musk kormányzati szerződéseit, majd „roncsnak” nevezte egykori szövetségesét, amikor a milliárdos saját politikai párt létrehozását jelentette be. Musk később néhány bejegyzését túlzásnak nevezte és megbánta, de a korábbi közelség nem állt helyre.

Most Trumpra hárul a felelősség

Jogilag és technikailag sem mindegy ugyanis, hogy a SpaceX kereskedelmi Starlinkjéről vagy a Pentagon számára kialakított Starshieldről van szó: utóbbi egy katonai rendszer, melynek működésében az amerikai államnak jóval közvetlenebb szerepe van.

Trump az elmúlt napokban az ukrán támadások leállítását követelte az orosz energetikai infrastruktúra ellen, miközben ideiglenesen lazított az orosz dízelre vonatkozó szankciókon, és egyre élesebben bírálta Zelenszkijt. Ukrajna éppen ebben az időszakban tapasztalta a Starshield korlátozásait.

Egyelőre viszont nem egyértelmű, Musknak mennyi beleszólása van a jelenlegi helyzetbe, de az mindenképpen beszédes, hogy Trumpra és az amerikai vezetésre mutogat.

Világgazdaság

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004