Elindította három adventi adománygyűjtő programját, köztük a Karácsonyi álom programot a Magyar Református Szeretetszolgálat. A szervezet idén 2026 nehéz körülmények között nevelkedő gyermek karácsonyi kívánságát szeretné teljesíteni az adományozók segítségével – olvasható a szeretetszolgálat közleményében.
A gyermekek kívánságai elérhetők a szeretetdoboz.jobbadni.hu/kivansagok oldalon.
Az online felületen az adományozók szabadon kiválaszthatják, melyiket gyerek kívánságát szeretnék teljesíteni. A lefoglalt ajándékot saját maguk is megvásárolhatják és eljuttathatják a szeretetszolgálat kijelölt adománypontjaira, de arra is lehetőségük van, hogy a kívánság értékét online bankkártyás adományozással felajánlják
– írták.
Hozzátették: utóbbi esetben a szeretetszolgálat munkatársai gondoskodnak a meglepetés beszerzéséről.
Az álmokat november végéig lehet valóra váltani, hogy még karácsony előtt eljuthasson mindenhová az adott gyermek ajándéka.
Kitértek arra: a támogatott gyerekek között vannak hátrányos helyzetű, felzárkózó településeken élők, lakásotthonokban és gyermekotthonokban nevelkedők, valamint olyan családok gyerekei, akiket a Szeretetszolgálat az év során rendszeresen segít adományokkal. A gyerekek kívánságai között szerepel téli cipő, focilabda, könyv, baba.
A Karácsonyi álom mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat az adventi időszakban elindítja hagyományos Nyilas Misi Pakk és Szeretetdoboz adománygyűjtő programjait is.
A kezdeményezések révén az alapítvány több ezer nehéz helyzetben élő család, magányos, idős ember és rászoruló gyermek ünnepét szeretné gondtalanabbá tenni – olvasható a közleményben.
MTI
Címlapkép: Facebook / Magyar Református Szeretetszolgálat