Nem gondolhatok mást, mint azt, hogy Alice, vagy helyesebben Alex lettem Csodaországban. Már az is csoda, hogy ez még mindig egy ország, de közben napról napra minden furcsul, egyre furcsul.
Nekünk nem Szív Királynőnk, hanem Szívtelen Királyunk van, de közös tulajdonságuk, hogy mindketten szívesen csapnának le fejeket. A mesebeli úrnő teszi is, a valóságos király is, csak átvitt értelemben. Teheti, mert ő, ugye, a király. Legalábbis úgy hiszi. Megtehet bármit, hiszen a király szava maga a törvény, legalábbis úgy hiszi.
A hit jó dolog, egészen addig, amíg át nem csap tévhitbe. Idő kérdése csupán.
Nem csak Csodaország ez, ráadásul még Tükörország is, ahol a jobb a bal és a bal a jobb. Ahol minden a visszájára fordul. Ahol, mondjuk, a bérnövekedés bércsökkentést jelent, az elszámoltatás leszámolást, a munkahelyteremtés munkanélküliséget, a jogállam a joggal való visszaélést, a demokrácia autokráciát, a szeretet gyűlöletet. Ahol a valódi bűnözőket elengedik, azokat ellenben, akik ügyében még semmi sem történt, semmit sem bizonyítottak, börtönbe zárják. Ahol a sajtószabadság jegyében megszüntetik a szabad sajtót, ahol a tinilányok lába között csúszkálni a fiatalok „megmentését” jelenti, ahol a feleség lehallgatása és feljelentése nem visszataszító aljasság, hanem ünneplendő cselekedet.
Olyan meseország ez, ahol szélturbinákra költenének sok milliárdot, de ahol csak ritkán fúj a szél. Mintha a napelemeket egy sötét barlang mélyére telepítenék, abban a reményben, hogy majd egyszer oda is besüt a nap. Igaz, ha nem fúj a szél, van megoldás. Valamennyi szélkerék mellé építsünk óriási tornyokat, ahová fel lehet küldeni a gyűlölt nereseket, hogy ők fújják a passzátszelet.
Hát ezt bizony fújhatjuk.
Ebben a csodaországban nem azok a hősök, akik lekapcsolják az ukrán aranycsempészeket, hanem azok, akik csempésznek. Itt a visszamenőleges jogalkotás nem visszamenőleges, hanem a Jóisten tudja, micsoda. Ahol alkotmányellenesen el lehet távolítani posztjáról a köztársasági elnököt, és mert ez Csodaország, az ilyen lépésekhez az Európai Unió jogállamisági hisztériával megáldott vezetői még tapsikolnak is. Persze az Unió is csodás, mert a korrupciót oly nagy szorgalommal üldözők maguk lehetnek korruptak, köthetnek milliárdos üzleteket eltűnt sms-ekben, vagy éppen bőröndben cipelhetnek eurómilliókat, amelyeket saját bevallásuk szerint is korrupcióval szereztek, nekik nem esik bántódásuk. Csak azoknak, akikre ők fogják rá, hogy korruptak.
Tovább is mehetünk tehát, mert CsodaEurópát is emlegethetünk. Olyan mesés közösséget, ahol a jogállamiság hiánya csak addig létezik, amíg nem kerül kormányra egy Donald Tusk vagy egy Tisza nevű nem létező, egyszemélyes irányítású párt. Attól kezdve hirtelen kivirágzik a demokrácia, kiteljesedik a jogállamiság.
Persze a csodáknak ezzel nincs még vége, példa erre, hogy varázseurók repkednek a légben. Olyan pénzek, amiket naponta háromszor is hazahoz egy kormány, mégsem érkezik egyetlen eurocent sem.
Hát nem Csodaország és Csodaunió ez? De még mennyire az!
Ám ne feledjük, Alice végül felébredt varázslatos álmából és ismét minden normálissá változott. Nos, én is – úgy is mint Alex – nagyon várom, hogy felébredhessek.
Alice és a Szív Királynő egy halloweeni buliban – Wikipédia – GoToVan – https://www.flickr.com/photos/gotovan/22095223298/, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=52014772