A digitális polgári körök (DPK) első országos táborát tartják meg ma és holnap Lakiteleken, a Fidesz és a KDNP politikusainak, illetve jobboldali közéleti személyiségeknek a részvételével. A rendezvényen jelen lesz és beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
A polgári oldal legnagyobb országos táboraként hirdetett kétnapos rendezvényen belépőjegy ellenében vehetnek részt az érdeklődők.
A szervezők szerint mintegy ezer embert várnak a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Lezsák Sándor alapította Lakiteleki Népfőiskola területén kialakított kulturális, oktatási és turisztikai központba.
A rendezvény szombati programja során többek között megvitatják a jobboldali média jövőjét, beszélgetnek a Fidesz által létrehozott védvonal vezetőjével, Czunyiné Bertalan Judittal, az Önkénnyel szemben című programban pedig Bóka Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével.
A délutáni programban beszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza Múzeum leváltott főigazgatójával, este pedig a Lakitelek ’89-’26 című panelbeszélgetésben Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója, a Hír TV műsorvezetője, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő és Rákay Philip vesz részt.
A vasárnapi program elején Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés korábbi fideszes alelnöke mond köszöntőt, majd Gulyás István, a közmédia korábbi műsorvezetője, a DPK-tábor házigazdája beszélget Deutsch Tamással.
MTI
Országos DPK-tábort tartanak Lakiteleken – Fotó: Facebook/Digitális Polgári Kör