A Kormány nevében szerdán elküldöm válaszunkat az Európai Bizottságnak a Gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
Méltatlan az a támadás, amely Magyarország ellen a Gyermekvédelmi törvény miatt zajlik, amely egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik – emelte ki Varga Judit.
Hazánk az Unióhoz történt csatlakozásával nem a szuverenitásáról mondott le, csupán lehetővé tettük egyes hatáskörök közös gyakorlását – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter, majd hozzátette, hogy ebbe azonban a magyar gyermekek nevelése nem tartozik bele. Az kizárólag a magyar szülőkre tartozik.
A miniszter hangsúlyozta, a Bizottságnak nem tetszik, hogy ellenállunk az ideológiai nyomásgyakorlásnak és megállítottuk az LMBTQ-lobbit az iskolák kerítésénél.
„Hiába hivatkozunk az Alaptörvényre és az EU Alapjogi Chartájára, ez őket mit sem zavarja, hiszen a céljuk világos: megbüntetni Magyarországot.”
Április 3-án azonban a magyar emberek közvetlenül is elmondhatják véleményüket a kiskorúak védelméről. A népszavazás eredményét a brüsszeli bürokratáknak is tiszteletben kell tartaniuk – zárta bejegyzését Varga Judit.
Forrás: Facebook
Kiemelt kép: