Csaknem ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessék fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét, az 1335-ös uralkodói kongresszust. Az idén a 37. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat tartják a Dunakanyar jeles városában július 8-án, 9-én és 10-én. Cseke Lászlót, a Szent György Lovagrend kancellárját kérdezte a Gondola.
– Kancellár úr, a Palotajátékok évszázadokat, népeket, nemzedékeket köt össze. Élményekkel alakít ki barátságokat. Tapasztalta-e, hogy ilyen találkozók valamennyire megváltoztatják az emberek gondolkodásmódját: nyitottabbá, nemesebbé teszi őket?
– Látható, hogy a közös történelem, amelyet ezek a népek évszázadok alatt Közép-Európában átéltek, összeköti a nagyobb közösségeket. Azokat a csapatokat is, amelyek évtizedek óta eljönnek Visegrádra, és a lovagi tornákon összemérek erejüket, tudásukat. Az idén számos olyan fiatal csapat érkezik, amelyek először lesznek jelen, és a következő húsz-harminc évben állandó résztvevőkként gazdagítják majd a lovagi programot. Azokat az embereket, aki szeretik a történelmet, és át akarják élni, amit eleik a régmúltban átéltek, mindenképp nemesíti gondolkodásmódjukban az az élmény, amely itt, Visegrádon számukra kiteljesedést hoz.
– Szelindek népzene együttes, Hollóének Hungarica, Aranyalma Páros, Susato régizene együttes, I Guardiani dell’Occa Itáliából, Remdih Csehországból, Viatores Lengyelországból, Balog Péter kobozművész és a többiek. E muzsikusok jelentős zenei rendezvénnyé emelik a Palotajátékokat.
– Kezdjük az említett Szelindeknél: ez a zenekar járja a fesztiválokat nemcsak a Kárpát-medencében, hanem szerte Európában. Visegrád sok dalukat ihlette. A prágai Remdih vagy a lengyelországi Viatores állandó résztvevő a Palotajátékokon, ők is sok ihletet merítenek. A muzsikusoknak is nagy elevenséget kínál a tizenkét országból jött csapat, a csaknem ezer jelmezes fellépő. És a kulturált közönség, amely hagyományosan e rendezvényen végigjárja a helyszíneket: a Lovagi torna pályát, a Királyi palotát, a Királyi borudvart, a Parkszínpadot és a Salamon-tornyát. Európai léptékben is jelentős rendezvény a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok.
– A Magyar Buhurt Szövetség rendezésében Csehország, Izrael, Szerbia, Németország, Ausztria, Bulgária, a Felvidék és Erdély bajvívói Visegrádi Viadalok címmel mérik össze tudásukat. Mennyiben jelentős, hogy Ázsiába is átnyúlt a visegrádi rendezvény?
– Nagyon örülünk, hogy Izraelből immár a második alkalommal érkezik csapat. Ez nagyon férfias küzdelem, az ellenfelet a földre vinni nagy dicsőség. Külön érték, hogy ez nemzetközi viadalon történik. A nézőknek is, a résztvevőknek is emlékezetes élmény. A Palotajátékoknak is, az országnak is jót tesz, hogy jó hírünket viszik szerte a világban.
Forrás: Gondola
Szerző: Molnár Pál
Az eredeti írás itt olvasható.
Címkép: palotajatekok.hu)