Átadták a magyar kultúra értékeit a Kárpát-medence és a diaszpóra helyi magyar közösségeiben tovább éltető embereket bemutató, 8. Kulturális Filmek Fesztiváljának díjait szombat este Tállyán. Az egymillió forintos fődíjat és Józsa Judit kerámiáit a Csibészek patrónusa című film nyerte, amelynek alkotói Magyari Tekla és Simó Csaba voltak. Ahogy Kollarik Tamás zsűritag lapunknak elmondta, a versenyben szereplő és a díjazott filmek közül több már most is szép nézettséget ért el az interneten.
A záróünnepségen Kövér László, a fesztivál fővédnöke, az Országgyűlés elnöke beszédében elmondta:
2010 óta a magyar állam a filmgyártásban pénzügyi esélyegyenlőséget akart biztosítani azoknak az alkotóknak, akik „magyar szemmel, szívvel, ésszel és tehetséggel” képesek elérni, hogy az eszme és az abból kisarjadó film ne csak másoké, hanem – több mint negyven év kommunizmus és húsz év posztkommunizmus után – „végre a miénk” legyen.
Az ég, az Isten elvárja az embertől azt, hogy tegye meg az első lépést, s ha az első lépést megtetted, ő a kilencvenkilencet hozzáadja – mondta Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány vezetője a Csibészek patrónusa című filmben, amelynek alkotói elnyerték a fődíjat és Józsa Judit kerámiáit. A dokumentumfilmből kiderül az alapítvány gyermekházaiban száznál is több hányatott sorsú gyerek neveléséről gondoskodnak, a gyermekvédelmi rendszerből kinőtt fiatal felnőttek útját egyengetik, otthont adnak bántalmazott nőknek, leányanyáknak. A filmben a harmincéves csíksomlyói Csibész Alapítvány vezetőjét, Gergely Istvánt követték az alkotók egy teljes napon át.
A 8. Kulturális Filmek Fesztiválján olyan portréfilmek versenyeztek, amelyek a magyar kultúra értékeit a Kárpát-medence és a diaszpóra helyi magyar közösségeiben tovább éltető embereket mutatnak be.
Ez a fesztivál az egyik legizgalmasabb magyar filmes esemény – mondta lapunknak Kollarik Tamás producer, aki Koltay Gábor filmrendező, a zsűri elnöke, Buglya Sándor filmrendező, Kozári Réka, az MTVA kiemelt szerkesztője mellett zsűritag volt a fesztiválon. Hozzátette, Bolyáki Attila közel egy évtizede áldozatos munkával, évről évre egyre komolyabb filmfesztivált és konferenciát szervez. Mint mondta, a versenykiírás szerint a filmeket Magyarországon, a Kárpát-medence és a világ további magyarok lakta területein kell forgatni, a téma a helyi magyar kultúra, hagyományok, tájegységek bemutatása, akár ezekhez kapcsolódó portrék segítségével.
Számos fantasztikus alkotást értékelhettünk zsűritársaimmal, nagyon tehetséges magyarországi és határon túli alkotókkal ismerkedhettünk meg.
A versenyben szereplő és a díjazott filmek közül több már most is szép nézettséget ért el, de nemcsak a közmédia vagy a hazai televíziók magazinműsoraiban, hanem az interneten is, mert a 330 másodperces formátum széles körű forgalmazási lehetőségeket biztosít ebben a világban. Remélem, a fesztivál segítségével még többen megismerhetik ezeket a remek filmeket és az alkotók is nagyobb figyelmet kapnak – tette hozzá Kollarik Tamás. A fesztiválon idén többek között a nagy magyar producerekről, Janovics Jenőről, Nemeskürty Istvánról tartott előadást Koltay Gábor és Kollarik Tamás.
Kövér László úgy vélte, azoknak az alkotóknak kell esélyt adni, akik képesek a magyar jellem filmbéli megnyilvánulásainak egyetemes üzenetet és értéket adni. Ez a nemzeti kultúrpolitika és a nemzeti filmgyártás lényege és célja – hangsúlyozta Kövér László.
Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett: az elmúlt tíz évben sok minden történt, komoly erőfeszítéseket tett a filmszakma, és ismét bebizonyosodott, hogy csak a minőség, csak az érték, és csak a jó színvonalon elvégezett munka számít.
Ezen a fesztiválon mindenki megtapasztalhatta, mi mindent lehet elmondani az életünkről, sorsunkról öt percben, és láthattuk, milyen sok ember és sokféle hivatás tartja össze a kulturálisan és lelkileg egységes magyar nemzet szövetét alkotó közösségeket – mondta Kövér László.
A helyi magyar kultúrát feldolgozó, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ magyarok lakta területein leforgatott versenyfilmeket előbb a közönség online értékelhette, a legjobb alkotásokról pedig a Koltay Gábor filmrendező vezette zsűri a fesztivál döntőjében mondott véleményt. A huszonnégy, online is megtekinthető kisfilm közül két alkotás generálta a legnagyobb nézői aktivitást: az Alföld TV A Puszta varázsa, A csikós apáról fiúra című filmjének alkotói hatszázezer, míg az Antika című kisfilm három délvidéki készítője ötszázezer forintos különdíjat vehetett át.
Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: kultura.hu