Szabó Ferenc jezsuita szerzetes pap, teológus, költő augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén a budapesti Jézus Szíve-templomban mutatta be gyémántmiséjét. Hatvan éve, 1962-ben napra pontosan ekkor szentelte pappá Brüsszelben Ferdinand Périer SJ kalkuttai érsek.
Az ünnepelttel koncelebrált Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek, Varga Lajos váci segédpüspök és a jezsuita szerzetes rendtársai, élükön Vízi Elemér tartományfőnökkel.
A szentmise kezdetén Vízi Elemér kifejezte örömét, hogy e jeles napon, Urunk színeváltozásának ünnepén együtt ünnepelhetjük Szabó Feri atyát pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján. A hazai jezsuiták provinciálisa emlékeztetett Szabó Ferenc atya kiemelkedő intellektuális szolgálatára, amit a Vatikáni Rádió magyar adásának élén végzett, huszonöt éven keresztül, később pedig a Távlatok főszerkesztőjeként, könyvek, versek szerzőjeként. Hálaadás ez a szentmise mindezekért Istennek.
A gyémántmiséjét ünneplő Szabó Ferenc hosszas kórházi kezelését megszakítva mutatta be a szertartást, kerekesszékben. Bár fizikailag gyenge volt, tekintetéből derű sugárzott, mint aki egyetlen pillanatra sem adja fel a gondviselésbe vetett távlatos reményét. Hálát adott a Jóistennek azért a sok-sok kegyelemért, amivel elhalmozta hosszú élete során, hatvan évnyi papságáért, hetven évnyi jezsuita életéért, és arra kérte a megjelenteket, „kedves barátait”, hogy ők is tegyék ezt. Egyúttal megköszönte a jelenlévőknek, hogy vele együtt ünnepelnek.
Ti is ajándék vagytok nekem, a barátság Isten legfőbb ajándéka” – mondta, hozzáfűzve: imádkozik azokért, akik hosszú kórházi tartózkodása idején fohászkodtak az Úrhoz a gyógyulásáért, szenvedései enyhítéséért.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek homíliájában kifejtette: minden szentmise valamiképpen kilép az időből, hiszen visszavisz bennünket az utolsó vacsora termébe és a Kálváriára. Ki is mondjuk, hogy jelenbe „hozódik” Jézus megváltó áldozata. Másképpen is időhöz kötődik a mise, számontartjuk, mikor voltunk elsőáldozók, mikor bérmálkoztunk, egy papnak pedig kiemelkedő emléke az újmiséje, aztán múlnak az évek, eljut az ezüst- és az aranymiséhez, de csak nagyon kevesen érik meg a gyémántmisét. Aki ezt eléri, az elmondhatja: sok nehézség, megpróbáltatás volt az életében. „Kedves Feri,
magáról a Kálváriáról jöttél ide, a kórházi ágyról, sokféle szenvedéssel a hátad mögött, ami már önmagában nehézzé teszi az emberi életet”
– mondta a főpásztor.
A kalocsa-kecskeméti érsek felidézte: a hatvanadik születésnapjára Feri atya verset írt hozzá, Repülni születtél címmel: „Álmaimban sokszor repültem…” Repülni nem lehet egy szárnnyal, csak két szárnnyal – fejtegette a főpásztor. Szabó Ferenc életében az egyik szárny a teológia volt, az Isten utáni vágy, az Isten tudománya, és minden, ami ehhez kapcsolódik, így az egyháztörténelem. A másik szárnyhoz tartozik az irodalomtörténet, a költészet, a szellem embereivel való találkozás. Salamonról olvashatjuk a Királyok könyvében, hogy háromezer beszéde volt és ezerötszáz éneke. Mindenről tudott beszélni. Szabó Ferenc is ilyen. Napjainkban nagyon sok ember nem olvas el annyi könyvet, mint amennyit ő írt. A mai katolikus, idősebb és érettebb korú hívő nép pedig mindenekelőtt a rádió hangján keresztül ismerte meg a gyémántmisés Szabó Ferencet. A Vatikáni Rádiónak az a huszonöt esztendő volt a fénykora, amikor ő vezette a magyar adást.
P. Szabó Ferenc SJ a gyémántmisén/Forrás: Magyar Kurír
Kinyitotta az ablakot a világegyházra, a II. Vatikáni Zsinatra, a teológiai küzdelmekre, és az akkori elnyomott időkben – amikor Magyarországon csak nagyon korlátozott volt az egyházi könyvek kiadása – megtudhattuk ezáltal, hogy mások mit gondolnak a világról, a teológiáról, az irodalomról.
„Te ezt tetted, ezért nagy köszönetet és hálát mondunk a Jóistennek, hogy adott neked tehetséget, élethelyzetet és módot, hogy mindezt világgá kürtölhessed a Vatikáni Rádió által.”
Bábel Balázs hozzáfűzte: amikor az Úr Jézus lejött a hegyről, akkor a rá váró szenvedéséről beszélt. Egyetlenegyszer vitte fel a Tábor-hegyére, a színeváltozás helyére a tanítványokat, megízleltette velük, milyen az üdvösség, ám sokszor beszélt arról, hogy milyen sokat kell majd szenvednie, elfogják, keresztre feszítik, de mindig hozzátette: harmadnapra feltámad. Igen, ilyen a mi életünk, és ahogy megyünk előrehaladva a kereszt útján, egyre nehezebb lesz a hordozása, de mivel komolyan hiszünk, a mi utunk egészen más.
A megpróbáltatásokban is mindig éreznünk kell, hogy velünk van az Úr, mi pedig vele akarunk lenni.
Forrás teljes cikk és kép: Magyar Kurír
