A győzelemről vagy az elfogadható vereségről alkotott elképzelések épp úgy változnak, ahogy azt a harctéri erőviszonyok realitása diktálja – írja Alexander E. Gale külpolitikai elemző a National Interesten.

A kijevi és moszkvai döntéshozók az ukrajnai események gyakran váratlan alakulása szerint értékelik át újra meg újra, hogy milyen paraméterek határozzák meg az elfogadható győzelmet vagy vereséget.

Amikor Oroszország februárban elindította „különleges katonai műveletét”, Kijev kilátásai borúsak voltak. A CIA akkor úgy vélte, hogy az orosz erők gyorsan átvágják majd az ukrán védelmet és heteken belül elfoglalják Kijevet. Hasonlóképpen látta a helyzetet Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki állítólag azt jósolta, hogy az ukrán kormány hetvenkét óránál tovább nem képes kitartani.

A háború első hónapjaiban Ukrajna hasonló kilátásokat osztott meg. Kijev fő célja az volt, hogy biztosítsa egy életképes ukrán állam fennmaradását, amely valószínűleg egy jelentősen kisebb területen kormányozna.

A vereség nagy valószínűsége miatt az ukrán diplomaták még a Nyugattal is megállapodtak egy száműzetésben lévő kormány felállításáról, amely egy másik európai fővárosba költözött volna, míg az ukrán hadsereg maradványai a megszálló orosz erők elleni aszimmetrikus hadviselésre térnek át.

Az akkori esélyek ellenére Ukrajna részben mégis sikeresen állt ellen az inváziónak, nyár végére pedig elég erős pozícióba került ahhoz, hogy ellentámadást indítson, és arra kényszerítse Oroszországot, hogy átengedjen egy alig néhány hónappal korábban elfoglalt területet. November elején magas rangú orosz katonai tisztviselők voltak kénytelenek beismerni tarthatatlan helyzetüket Herszonban, és bejelentették csapataik visszavonulását a Dnyiprón túlra, hogy még a tél beállta előtt új védelmi vonalakat hozzanak létre.

A csatatéren elért sikerek felbátorították Kijevet, s mivel a teljes katonai győzelem már lehetségesnek tűnik, ezért azt tűzte ki célul, hogy teljesen kiűzi Oroszországot a február óta megszállt területekről. Egyes ukrán tisztviselők még arról is beszéltek, hogy visszaszerzik a 2014-ben annektált Krímet.

Szeptemberben Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Ukrajna kompromisszumok nélkül törekszik az elveszített területek visszaszerzésére. A 17. Jaltai Európai Stratégia (YES) éves találkozóján ezt mondta:

„Csak Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának teljes helyreállításáról beszélhetünk a nemzetközileg elismert határain belül 1991-től. Ez azt jelenti, hogy a Krím és Donbász is Ukrajnáé.”

Hasonlóan nyilatkozott Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij adminisztrációjának vezetője is:

„Akkor lesz béke, ha megsemmisítjük az orosz hadsereget Ukrajnában, és visszaállítjuk az 1991-es határokat.”

Reznyikov a nürnbergi perhez hasonlítva azt is állította, hogy a konfliktus során elkövetett háborús bűnökért magas rangú orosz tisztviselőket kellene felelősségre vonni.

„Lényegében ez lesz a nürnbergi per, ahol azokat a bűnözőket, akik most az Orosz Föderációt vezetik és bűnös parancsokat adnak ki, bíróság elé állítják” – mondta. „Oroszországnak fizetnie kell, a jövő generációinak kell fizetniük” – tette hozzá. Reznyikov második világháborús hasonlata pedig nem is annyira finom utalás volt az orosz hadsereg totális vereségére és Putyin kormányának megbuktatására.

Októberben Zelenszkij védelmi minisztere magabiztosságát visszhangozta:

„A Krímet mindenképpen fel fogjuk szabadítani, visszaadva országunknak ezen részét nemcsak az összukrán, hanem az összeurópai térnek is.”

Ez a retorika azt jelzi, hogy Kijev a győzelem maximalistább víziója felé mozdult el. Mégis, meg kell várni, hogy Ukrajna képes lesz-e fenntartani az ellentámadást, különösen a tél beálltával. Eddig azonban az ambiciózusabb stratégiai célkitűzések elfogadása a műveleti sikerek által igazolást nyert. Ezzel szemben a csatatéren bekövetkezett kudarcok és az orosz hadsereg gyengébb teljesítménye arra kényszerítette Moszkvát, hogy csökkentse ambícióit.

A háború kezdetén egyértelmű volt, hogy Putyin teljes győzelmet vár. Oroszország eredeti terve az volt, hogy gyorsan elfoglalja Kijevet és lefejezi az ukrán kormányt, az ellenállás pedig várhatóan csekély lesz. Aztán miután Kijev orosz kézre került, a Zelenszkij-kormányt pedig bebörtönözték, megölték vagy száműzték, a Kreml képes lett volna egy Moszkvához hű bábkormányt létrehozni. A teljes győzelem Ukrajna orosz befolyási övezetbe történő beágyazását jelentette volna, az új kijevi rezsim pedig a Putyihoz hű, fehérorosz kormányhoz hasonlított volna.

Egyelőre azonban úgy tűnik, ez az elképzelés a múlté. Az Antonov repülőtér elfoglalására tett sikertelen kísérlet és a Kijev felé tartó csapatok szűk keresztmetszete végül azt eredményezte, hogy Oroszországnak nem sikerült bevennie az ukrán fővárost.

Orosz tisztviselők a nyilvánosságnak azzal magyarázták a kudarcot, hogy Oroszország katonai terveinek „első szakasza” befejeződött. Pozitív üzenetet kellett közvetíteni a hazai közönség felé, miszerint a műveletek sikeresek. Zárt ajtók mögött azonban nem valószínű, hogy Putyin vagy tisztjei ugyanezt gondolták. A helyszíni realitások szükségessé tették a stratégiaváltást, így a Kreml figyelmét Kelet- és Dél-Ukrajna felé fordította. Putyin most egy korlátozottabb győzelemre törekszik e szűkebb földrajzi térben.

Ugyanakkor nem világos, hogy Moszkva milyen mértékben engedett a győzelemhez szükséges feltételekből.

Putyin elmélete szerint az orosz haderő teljes mozgósítása visszafordíthatja korábbi kudarcaikat. Októberben Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette 300 000 katona részleges mozgósítását, de kétséges, hogy Putyin megkockáztatná-e egy totális háború politikai és gazdasági következményeit. De az is kérdés, hogy a plusz létszám önmagában elegendő lenne-e, ha egyéb problémák – irányítás, logisztika, stb. – továbbra is fennállnak.

Sokkal valószínűbb, hogy Moszkva alább adta győzelmi feltételeit, és szerényebb célokat tűzött ki Kelet- és Dél-Ukrajnában. Putyin nyilvános megszólalásaiban azt állította, hogy a Kijev által elkövetett „zsarnokságot és népirtást” kívánja megakadályozni a donyecki és luhanszki szeparatista államalakulatoknak történő segítségnyújtással. Szeptemberben Oroszország népszavazásokat rendezett a megszállt területeken, és hivatalosan is annektálta Luhanszk és Donyeck, valamint a Herszon és Zaporizzsjai területeket. Ha Moszkva képes megszilárdítania hatalmát e területeken, az oroszok ezt a biztonság szempontjából elért győzelemként interpretálhatják.

Egyelőre azonban úgy tűnik, egyik fél sem hajlandó tárgyalni.

Általános szabály, hogy az államok két esetben ülnek tárgyalóasztalhoz: amikor katonai erőfölény okán engedményeket kényszeríthetnek ki ellenfelükből, vagy amikor olyan fenyegetés éri őket, hogy a béke szükségszerűvé válik.

Kijev jelenlegi helyzetében engedményeket érhetne el, ha most kerülne sor tárgyalásokra. A nyugati szövetségesek részéről hallatszott némi zúgolódás, hogy Ukrajnának a párbeszédet kellene szorgalmaznia, amíg ők vannak fölényben. A Zelenszkij-kormány azonban hajthatatlan: addig nem lesz tárgyalás, amíg az orosz erők teljesen ki nem vonulnak Ukrajnából.

„Amikor az ember a csatatéren kezdeményez, kicsit furcsa, hogy olyan javaslatokat kap, hogy katonai eszközökkel úgysem fogtok tudni mindent megcsinálni, tárgyalni kell”

– mondta Mikhajlo Podoljak, Zelenszkij tanácsadója.

Mindenesetre kicsi a valószínűsége annak, hogy Moszkva hamarosan tárgyalóasztalhoz ülne. Oroszország ugyan katonai defenzívában van, ám helyzete nem visszafordíthatatlan, a Kremlt pedig még a súlyosabb veszteségek sem rettentik el. Putyinnak olyan sikerekre van szüksége, amelyeket győzelemként tud bemutatni a hazai közönségnek. Enélkül hatalmi pozíciója ingataggá válhat. Moszkvának vélhetően legalább a Kelet- és Dél-Ukrajnában elcsatolt területek és a Krím stabil ellenőrzésre lesz szüksége ahhoz, hogy fontolóra vehesse a tárgyalásokat, persze csak akkor, ha Putyin szerint a további sikerek irreálisak.

Tűzszünet tehát nincs láthatáron; a harcok addig folytatódnak, míg Oroszország vagy Ukrajna döntő katonai előnyre nem tesz szert. Egyik fél sem valószínű, hogy a tárgyalóasztalnál kompromisszumokat kötne, míg az erőviszonyok nem billennek látványosan erre vagy arra.

A harcok üteme várhatóan lassulni fog, ahogy csökken a hőmérséklet. Ez időt ad az orosz és ukrán döntéshozóknak is, hogy átgondolják következő lépéseiket és felmérjék céljaikat. A győzelemről vagy az elfogadható vereségről alkotott elképzelések továbbra is változni fognak, úgy, ahogy azt a harctéri erőviszonyok realitása diktálja.

Kiemelt kép: Reuters