Véleményem szerint a haza fogalma három szinten értelmezendő: a nemzetállamok, tágabban az Európai Unió, végül pedig a keresztény alapú kultúránk szintjén. Ma mindhárom szint intenzív támadás alatt áll kívülről és belülről. A nemzetállam elleni merénylet legújabb módja az uniós belügyminiszterek többsége által elfogadott kötelező migráns elosztási kvóta. A liberális országok belügyminiszterei, akik pontosan tudják azt, hogy milyen rohamosan romlik a közbiztonság, igazi hazaárulók!

Oswald Spengler a Nyugat Alkonya című művében a következőket írja:

„Minden kultúra történelmében állandóan jelen van valamilyen nemzetellenes elem…akik tehát az igazságok, az eszmények és az utópiák világában vannak otthon; könyvmolyok… Egy nemzet sorsa… attól függ, hogy mennyire sikerül a rassznak ezeket a jelenségeket történelmileg hatástalanítani…”

Tökéletes kórtünet és feladatmeghatározás! Megjegyzem, hogy

manapság rosszabb a helyzet, mint száz évvel ezelőtt volt, mivel már nincsenek jószándékú, elméleti „könyvmolyok”, korunk forradalmárjait kilóra megvette a pénzoligarchia.

Az olvasói emlékezet rövid, ezért – közbeszúrásokkal – megismétlem a Magyar Nemzetben április 24-én megjelent Cicero (Kr. e. 106.–Kr. e. 43) idézetet:

„Egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit, még az ambiciózusait is. (Sztálin, Hitler, Rákosi, Mao, Pol Pot stb.) De nem lehet túlélni a belső hazaárulást (mert az önfeladás). Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert és nyíltan hordja zászlaját. De az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk átoson sikátorokon, a kormány folyosóin is hallhatók. (Washington, Brüsszel és a balliberális kormányok az Unióban.) Az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél (Gyurcsány és felesége, Hadházy, Jakab stb.), a nép arcát, érveit viseli, ő az emberi természet alantasságához szól (irigység, hedonizmus, korlátlan szexualitás, végtelen szabadság, kötelességvállalás nélküli életmód), ami minden ember szívében titkon, mélyen fekszik. Az áruló elrohasztja a nemzet lelkét, titokban, éjjel dolgozik (Cicero nem tudta elképzelni azt az abszurditást, hogy az árulónak már nem kell rejtőzködnie.), alattomban aláássa a nemzet pilléreit (Isten, haza és család), fertőzi a politikát (liberális véleménydiktatúra, PC beszédmód, a politikai ellenfél megsemmisítése, egzisztenciális fenyegetés, öncenzúra kényszere), hogy ellenállni sem lehet. (A keresztény alapú identitásában meggyengült nyugati tömegek már önként menetelnek az erkölcsi és demográfiai öngyilkosságba.) A gyilkos nem annyira félelmetes. Az áruló maga a pestisjárvány.”

Ennél tökéletesebben nem lehet megfogalmazni a belső árulás lényegét és veszélyét!

Alapjában véve az ún. Frankfurti Iskola is a nemzet lelkének elrothasztását, és a társadalom szövetének szétzilálását tűzte ki célul.

„Amire vállalkoznunk kell, a rendszer egyfajta általános és kiterjedt dezintegrációja.”– hirdette Herbert Marcuse, a Frankfurti Iskola egyik alapítója, a párisi forradalom szellemi vezére. Ő ismerte fel a szexualitás rettentő erejét, amivel szét lehet zúzni a társadalom pillérét, a családot, mert ebbe szívesen veti bele magát az erkölcsi korlátokat már nem ismerő, hedonista tömegember. Jelszava: „Not war make love!”. Innen már egyenes út vezetett a gender-őrületig. A belső árulás, azaz a hazaárulás a fehér ember világában, és árulkodó módon csakis abban, mára már korszellemmé vált. Az USA, az EU vezetése és a balliberális kormányok már kormányprogramként használják azt. Az erkölcsi és politikai nihilizmus trónra emelése tényleg maga a pestisjárvány!

Keresztény alapú kultúránk megőrzése szempontjából, és az uniós források megszerzéséért is legfontosabb kérdés az, hogy mit lehet tenni a belső árulás ellen? Szerintem a nemzeti oldalra váró feladat kettéosztható: az azonnali cselekvést kívánó, és a hosszú távú feladatokra.

Azonnal át kell tekinteni joganyagunkat és a bírósági gyakorlatot, mert „ nem lehet túlélni a belső hazaárulást!”

Molnár Csaba DK ügyvezető alelnök hogyan mondhatja büntetlenül: „Nekem hazafias kötelezettségem, hogy megakadályozzam, hogy az uniós pénzek Magyarországra érkezvén négy-öt ember zsebében tűnjön el. Ez hazafias kötelezettségem, aminek minden áron eleget fogok tenni.”

Joganyagunkban mi minősül hazaárulásnak? Molnár Csabát miért nem perli be a kormány hitelrontásért

(az uniós források 4-5 ember zsebébe kerülnek), nagy értékben elkövetett, tömegeket érintő szándékos károkozásért, azaz hazaárulásért? Nincs ehhez jogalap, avagy a kormány hallgatása mulasztás?

Ez utóbbi komolyan felvetendő kérdés, mivel a kormány más ügyekben is hallgat. Amikor a főváros és több vidéki nagyváros balliberális uralom alá került, meghirdették azt a programot, hogy minden szerződést felülvizsgálnak, és a feltárt korrupció tetteseit bíróság elé állítják. Tudtommal egy feljelentés sem született, dugába dőlt a rendszerszintű korrupció vádja, de ezt a kormány nem olvasta az ellenzék fejére! Így a korrupciós vád már ráégett a kormányra, sulykolása pedig egyfelől milliós nagyságrendben taszítja el a választópolgárokat a nemzeti oldaltól, másfelől érvet ad a brüsszeli progresszívek kezébe a nekünk járó források visszatartásához.

Ebben a helyzetben az állampolgároknak kell lépniük!

Azonnal meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a potenciális károsultak csoportjai (tanárok, gazdák stb.), avagy egyes természetes személyek indíthatnak-e kártérítés érdekében polgári peres eljárást a balliberális ellenzék azon tagjai ellen, akik nyíltan hirdetik azt, hogy Brüsszelben eredményesen dolgoznak azon, hogy Magyarország ne kapja meg a jogos támogatásokat! Nincs választásunk, fel kell venni a kesztyűt a belső árulókkal szemben! A károsultak teljes köre nyilvánvalóan nem jutna a pénzéhez, de perek sorozatával – egy „klasszikust” idézve – földönfutóvá lehetne tenni a hazaárulók élharcosait. Ha ez sikerülne, biztos, hogy megszűnne a Brüsszelben folyó nyílt áskálódás.

A másik nagy probléma a bíráskodás.

Az ún. nagy ügyek elbírálása jogalkotásunk állatorvosi lova. Vajúdnak a hegyek, múlnak az évek, és általában, még egy egérke sem születik. A négyes metrót 2014-ben adták át a forgalomnak. 2017-ben Lázár János – korrupció megalapozott gyanújával – feljelentést tett, mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján 76 mrd Ft büntetést szabtak ki hazánkra különböző visszaélések miatt. Ebből a Siemens, Alstom, Swietelsky és Strabag cégeknél tapasztalt szabálytalanságokért 59 mrd forintot. A médiában ez akkoriban úgy jelent meg, hogy ez lesz az Unió legnagyobb korrupciós pere. Ezzel ellentétben, Demszky Gábor főpolgármester szerint az OLAF jelentések semmit sem érnek. 2019 májusában a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozás, nem bizonyíték hiányában! (Forrás: INDEX 2023.06.06. frissítés.)

Ezek szerint vagy az OLAF, ahogyan azt Demszky Gábor állítja, vagy nyomozóhatóságunk és bíróságunk sóhivatal.

Kérdésem: elképzelhető az, hogy ekkorát tévedett az OLAF, és egyik vád sem állt meg? Csaknem azért, mert multikról van szó? Utójáték (MN 2020.09.11.): „Az OLAF-jelentésről beszámoló Euronews azonban azt emelte ki, hogy az elmúlt négy évben Magyarország esetében javasolt a legnagyobb arányban pénzügyi büntetést az Európai Csalás Elleni Hivatal. A strukturális alapok és az agrárpénzek kifizetéseinek 3,93 százalékát találták problémásnak. Ez több mint tízszerese az uniós átlagnak – írja a cikk szerzője, azonban nem teszi hozzá, hogy a pénzügyi büntetések zöme a 4-es metróberuházáshoz kapcsolódtak.” Meg több 2010 előtti ügyhöz, tehát balliberális kormányhoz!

Kérdéseim:

befizettük ezt a horribilis büntetést? Ha befizettük, akkor a magyar bíróság ítélete után az Unió visszautalta-e a büntetés összegét? Tett-e valamit a kormány annak érdekében, hogy a 3,93 százalékos korrupciós mutatót az Unió hivatalos kiadványaiban korrigálja?

Ez súlyos kérdés, mert lehet, hogy e mutató alapján sütik rá Magyarországra a rendszerszintű korrupció vádját. Ennek sulykolása hazaárulóink legeredményesebb harci területe!

És most tekintsük át a hazaárulás elleni harc hosszú távú feladatait és nehézségeit. Ennek előtte fel kell tenni a kérdést:

hogyan jutottunk a „mindent vissza” jelszótól a nemzeti érzés tekintetében a közömbösségig, sőt, a nyílt hazaárulásig?

Összehasonlításul kérdezem: meg mernék gátolni az uniós források lehívását szlovák, román vagy horvát politikusok Brüsszelben? Nem, mert nemzettudatuk erős, talán túlságosan is, és a társadalom azonnal kivetné magából a belső árulókat.

Kádár János legnagyobb, máig ható bűne az, hogy egy generáció úgy nőtt fel, hogy jórészt kiölték belőle a nemzettudatot, miközben a szomszédos országok soviniszta politikát folytattak.

Ezt a helyzetet Kövér László (MANDINER 2013. június 22.) fogalmazta meg tökéleten: „…mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak.”

A rendszerváltás után, a következő nemzedék lelkét pedig a nihilista neoliberalizmus tovább rombolta. Mindezek eredménye az, hogy az IDEA Intézet felmérése szerint a teljes népesség körében a nemzeti oldal aránya – a Mi hazánk nevű párttal együtt is – csupán 35%, a szakmailag és erkölcsileg minősíthetetlen balliberális, globalista ellenzéké 25%, a passzív választóké 38% és az egyéb 2% (Index 2023.03.27.)

A nemzettudat helyreállításában pedig kulcsszerep vár a történelemoktatásra.

De hogyan lehet ezt megvalósítani akkor, amikor a Történelemtanárok Egylete a következőket vallja: „Nem tudunk azonosulni a NAT alábbi céljaival. »Fő cél a normakövető magatartás és a társadalmi felelősségvállalás megalapozása, a szabadság és felelősség, valamint az alapvető jogok és kötelességek egyensúlyának megismerése.« Mindezt a NAT kontextusában tartjuk elfogadhatatlannak, ugyanis itt a »normakövetés« előírt, kötelező ideológiát jelent. Ez nem lehet a történelemtanulás/tanítás célja. Ebből a szempontból kifejezetten károsnak tartjuk, hogy a NAT a tényeken alapuló reális és »pozitív nemzettudat« kialakítását tekinti a történelemtanítás céljának…”

Bármerre nézünk, mindenütt belső árulók rágják a magyarság lelkét! Ha pedig a nemzeti érzelmű történelemtanárok nem alakítják meg azonnal a saját egyesületüket, akkor a történelemoktatás lelkét a szóban forgó belső árulókból álló oktatói gárda fogja formálni!

A nemzettudat helyreállításának a nehézségét jelzi, hogy a progresszív politikai erők és a passzív, identitás nélküli választók aránya a teljes népesség körében 63% körül alakul!

A brüsszeli elit által meghirdetett „pénzügyi kiszárítás” elviseléséhez pedig áldozatvállalásra van szükség. Ehhez viszont kevés a nemzeti oldal 35 százalékos támogatottsága! Az állandóan emlegetett kétharmad csupán jogtechnikai fogalom, valódi kétharmadra lenne szükség a teljes választói népesség körében! A nemzettudat helyreállításának szerintem három nagy frontja van, melyeket csak futólag érintek.

Az egyik front az oktatás és nevelés:

szerethető történelemoktatás és történelmi filmek készítése, valamint diákok utaztatása az elszakított országrészekre, illetve onnan ide.

A második front a keresztény alapú kultúránkat és nemzeti identitásunkat fenyegető veszély tudatosítása a társadalomban.

Különösen a fiatalság nem fogja fel azt, hogy hová vezet a nyílt társadalom pusztító eszmeisége. Nehéz, kényes problémahalmaz, profi kommunikációra van szükség.

A harmadik, igen fontos front pedig a passzív választók (38%) minél nagyobb részének a megnyerése,

mert ha e tömeg jó részét demagógiával az ellenzék megszédíti, akkor átvehetik a hatalmat.

Ennek elkerülése érdekében egyfelől le kell mosni a kormányzatra tapadt rágalmakat, másfelől fel kell világosítani a társadalmat arról, hogy mit vesztenének egy kormányváltással.

E vonatkozásban sokkal hatékonyabb társadalmi kommunikációra van szükség, mert a kormány teljesítményét a balliberális média csúsztatással, hazugsággal és főleg elhallgatással igen eredményesen semlegesíti. A kormányzati kommunikáció hatékonyságának javítsa céljából támadhatatlan diagramokat kell készíteni a legfontosabb társadalmi és gazdasági mutatóról 2004. évi indítással. Ugyanis a társadalom nem látja azt, honnan hová hajózik országunk. Kiemelem, hogy nem a mutatók pillanatnyi állapota a fontos, hanem a változások iránya! A gazdasági diagramokat pedig az infláció minimálisra szorításával, euróban kell megadni. Ilyen, hiteles diagramok nélkül egyébként érvelni sem tudunk politikai vitapartereinkkel szemben.

Ha nem sikerül a nyílt hazaárulást megszüntetni, akkor a balliberális médiahenger – hathatós külföldi anyagi segítséggel – lassan felmorzsolja a nemzeti oldal ellenállását.

Ezzel beteljesül Cicero és Oswald Spengler jóslata. Ugyanis az örök forradalmár hiperaktivitásával mindig legyőzi a csendes többséget, mely egyszerűen csak nyugodtan akar élni! Az akarat a hatalom, és nem a tömeg! Ezt az elvet minden forradalmár tudja. Kíváncsi lennék arra, hogy a pedagógustársadalom hány százaléka tagja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a Tanítanék Mozgalomnak és az Egységes Diákfrontnak, mivel csak az ő hangjuk hallatszik. A csendes többségnek fel kell ébrednie! Továbbá hiányolom azt is, hogy a nemzeti oldal alkalmanként nem mutatja meg erejét.

Ilyen nyomós okok a közelmúltból: a nekünk járó uniós pénzek jogtalan visszatartása; az Európa Parlament rendszerszintű korrupciója és Ursula von der Leyen elnök asszony egyszemélyes vakcinabeszerzése; a kötelező betelepítési kvóta elfogadása. Mikor vonulunk ki az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete elé (Budapest, Lövőház u. 35.)?

Már nincs hová hátrálnunk! Manapság a politikai passzivitás öngyilkos mentalitás, mert eközben az örök forradalmár hiperaktivitásával szép lassan elfoglalja a kultúra, a média, az oktatás, az államigazgatás és a bíróság minden fontos pozícióját, ami Nyugaton már megtörtént.

Hazaáruló ellenzékünk Saul Alinsky útmutatása szerint a társadalom kifárasztására játszik. Jó lenne ezt észben tartani! A legfontosabb pedig a hazaárulók leleplezése és jogi eszközökkel való kiiktatása a közéletből!

Bartha Pál ny. erdőmérnök

Telki

(A cikk nem minden tekintetében tükrözi a szerkesztőség véleményét)

Címlapkép: Illusztráció / Karácsony Gergely és Dobrev Klára 2019. október 10-én. MTI/Kovács Tamás