Évi 1,5 millió bevándorlóra van szüksége Németországnak a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület elnöke szerint. Ehhez sürgősen meg kell teremteni a „befogadás kultúráját”.

Monika Schnitzer, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett testület (Sachverständigenrat zur Begutachtung der gesamtwirtschaftlichen Entwicklung) vezetője egy hétfői lapinterjúban kiemelte, hogy

a Németországból kivándorlók évi 400 ezres tömegét tekintve minden évben 1,5 millió „új polgárra” van szükség a munkaerőállomány szinten tartásához.

Ehhez sürgősen meg kell teremteni a „befogadás kultúráját” (Wilkommenskultur) – húzta alá a müncheni egyetem (LMU) összehasonlító gazdaságtan professzora. Ez a fajta kultúraváltás a többi között azt jelenti, hogy nem az „embereket elriasztó, hanem szolgáltatásokat nyújtó” idegenrendészeti hivatalokra van szükség, és

nem azt kell elvárni, hogy a külföldi pályázók minden munkakör esetében rendelkezzenek német nyelvtudással, hanem arra kell törekedni, hogy az idegenrendészeti hivatalok dolgozói mind tudjanak angolul

– fejtette ki.

Hozzátette, hogy az EU-n kívüli munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény jó irányba tett lépés, de sokkal többre van szükség. Mint mondta, ha az amerikai Intel félvezetőgyárat akar építeni Magdeburgban és külföldi szakembereket is alkalmazni szeretne, akkor

el kell érni, hogy ezek az emberek otthon érezhessék magukat a Szász-Anhalt tartományi – a volt NDK területén fekvő – városban.

Ugyanakkor a bevándorlás mellett nem szabad elhanyagolni a hazai munkaerő-utánpótlást sem, ezért sokkal több figyelmet és pénzt kell fordítani az oktatásra – emelte ki a tanácsadó testület vezetője, aláhúzva:

Németország „szegénységi bizonyítványa”, hogy a negyedik osztályosok 25 százaléka nem tud rendesen olvasni.

El kell érni azt is, hogy több lány és nő válassza a technológiával, informatikával, természettudományokkal kapcsolatos szakmákat, mert ezekben a legnagyobb a munkaerőhiány, és jobban meg kell becsülni az idősebb munkavállalókat, hogy ne válasszák a munka helyett a korkedvezményes nyugdíjat – mondta Monika Schnitzer.

A szövetségi parlament (Bundestag) júniusban fogadta el a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányának egyik legnagyobb szabású vállalkozásaként kidolgozott bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívüli országokból származó munkavállalók lehetőségeit hivatott bővíteni.

A kormány szerint

Németország az új jogszabállyal a világ legmodernebb bevándorlási rendszerét vezeti be. A legfőbb újdonság az úgynevezett esélykártya intézménye, amely egy pontrendszert jelent.

A kanadai mintájú rendszerben pontokat a szakmai képzettség, német vagy angol nyelvtudás, életkor és a Németországhoz fűződő korábbi kapcsolat – például hosszabb németországi tartózkodás – alapján lehet szerezni. Négy pont jár például szakmai képesítést igazoló oklevélért, amely honosítható Németországban. Aki legalább hat pontot gyűjt, egy évre tartózkodási engedélyt kap, hogy helyben kereshessen munkát. Aki honosítás nélkül is érvényes oklevéllel rendelkezik, automatikusan megkapja az esélykártyát. Az informatikával és digitalizációval kapcsolatos szakmáknál a formális, iskolai képzettséget, például főiskolai végzettséget igazoló oklevél helyett szakmai ismerteteket igazoló tanúsítványokkal is szerezhető pont.

A legnagyobb újítások közé tartozik az a szabály is, miszerint munkavállalási tartózkodási engedélyt igényelhetnek menedékkérők, akik rendelkeznek megfelelő képesítéssel és állásajánlatot is kaptak már. Az engedélykérelem benyújtásának feltétele a menedékjogi kérelem visszavonása. Az FDP törekvésének eredményeként ez nem általánosan érvényes szabály, hanem egyszeri könnyítés, csak az idén április előtt érkezett menedékkérőkre vonatkozik. A liberálisok szerint ezzel elkerülhető, hogy a munkavállalási tartózkodási engedély megszerzésének lehetősége úgynevezett húzó vagy serkentő tényező legyen, vagyis tovább erősítse a német menekültügyi rendszer vonzerejét, növelve az illegális bevándorlás kockázatát.

MTI

Kép: Pixabay