Első alkalommal sikerült magyar csapatnak diadalt aratnia az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által immár 9. alkalommal megrendezett High School Business Challenge versenyen – közölte a Pénziránytű Alapítvány.
Közép- és Kelet-Európa legnagyobb, középiskolásoknak szóló üzleti versenyének nemzetközi döntőjét július elején rendezték Varsóban. A többnapos megmérettetés végén a Pénziránytű Alapítvány diáknagyköveteiből álló
Nagy Bence, Hidasi Ákos, Takács Benedek trió végzett az élen.
A különös nevű, Trois Cent Soixante Croissants csapat itthon évek óta remekül szerepel a pénzügyi és vállalkozói versenyeken, az idei nemzetközi siker azonban kiemeli őket az egyre nagyobb és erősebb hazai mezőnyből.
A High School Business Challenge országos elődöntői már angol nyelven zajlottak. A résztvevők négy fordulóban valós üzleti kihívásokkal szembesültek. Az első három nemzeti fordulót követően a legjobb csapatok a lengyel miniszterelnöki kancellárián megrendezett nemzetközi döntőben találkoztak, ahol a többnapos kemény verseny végén a magyar csapat szerezte meg a győzelmet.
A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium idén érettségizett diákjai Figura Magdolna tanítványai. A magyar csapat tagjai ötödikes koruk óta érdeklődnek a pénzügyek és a üzleti világ iránt.
A diákok szerint a sikerük titka – a korábbi versenytapasztalatok mellett – a csapatmunkában, a kreativitásban és elkötelezettségükben rejlik.
Felkészítő tanáruk, Figura Magdolna hangsúlyozta, hogy a pedagógusnak mentorként kell részt vennie a közös munkában, melyben a kezdeti tanári ismeretmegosztást idővel fel kell váltsa a támogató tevékenység, az ösztönzés, a problémafelvetés.
MTI / napi.hu
Kép: Pénziránytű Alapítvány