A beutazási szankcióval hadat üzentek a magyar nemzetpolitikának, a kettős adóztatás bevezetésével a magyar gazdaságnak. Mindezt úgy, hogy mi tényleg nem ártottunk nekik semmit, soha. Kohán Mátyás írása.

Ha nem tudnám, milyen perspektívák várnak Magyarországra a nyugati szövetségi rendszeren kívül, igencsak megérteném azokat, akik azt mondják: el innen. Kezdjük tehát a rideg tényekkel: annak, hogy Románia csak demars, Ukrajna pedig kizárólag elborult hungarofób nyálverés formájában tudja kifejezni Magyarországgal szembeni ellenérzéseit, a magyar NATO-tagság – értsd: az amerikai védőernyő – a garanciája. A magyarok szabad mozgását, a magyar vállalatok profitját, Magyarország befektetők előtti vonzerejét, végső soron a Balkánnal, a Kaukázussal és Kelet-Európával szembeni masszív életszínvonal- és növekedésbeli előnyét pedig kizárólag az uniós tagság képes garantálni. Ezért nem fog értelmes ember soha még csak fantáziálni sem arról, hogy hazánknak bármelyik nagy nyugati integrációs szervezeten kívül tágasabb lenne. A politikai harcok, azon belül is a diplomáciai agybaj elviselése a választott és jól fizetett politikai osztály dolga,

ennek oltárán az egyszerű magyarok kényelmét és életszínvonalát feláldozni tilos, tehát maradunk, másként nem tehetünk, punktum.

However, oder, aber.

Olyan lehetetlen szövetségest, amilyen az Amerikai Egyesült Államok, a Föld nem hordott még a hátán; talán a halvaszületett gazdasági rendszerét és filozófiai sületlenségeit ránk kényszerítő Szovjetunió volt még náluk rosszabb. Ha összevetjük őket példának okáért mondjuk a gyarmattartó belgákkal, már vegyesebb a kép. Végtagokat ugyan nem vágat le mifelénk Joe Biden, mint Lipót király tette Belga Kongóban. De a belgák meghagyták hivatalában a ruandai királyt, pedig Ruanda-Urundi a gyarmatuk volt a javából; az Egyesült Államok erre szövetségesét, kicsiny hazánkat látványosan nem méltatja.

Beszéljünk világosan: valós önérdek nélkül szórakozik velünk az USA. Igazán teljesen mindegy nekik, hogy egy tízmilliós kis földrajzi lábjegyzetben több-e vagy kevesebb az amerikai befektetés, és hogy hányan utaznak be onnan vízummentesen az USA-ba azok közül, akik ezt az egyébként fejenként félmillió forintnál kezdődő kalandot egyáltalán meg tudják engedni maguknak. Nekik édesmindegy, hogy kettős adóztatási egyezmény és kétéves vízummentes ESTA van-e vagy nincsen. Nekünk, a forintnak és Magyarország befektetői megítélésének meg nem mindegy. Ők ezt pontosan tudják, és pont úgy is bánnak velünk, mint útonálló a fegyvertelennel.

Csak elveszik azt a lyukas kétfillérest, ha semmit sem ér nekik, akkor is. Undorító.

Ráadásul az okok, amelyeket e két döntés mögé felsorakoztatnak, semmilyen mértékben nem állnak meg a lábukon; és egyébként sem ártottunk Amerikának semmit, soha. A globális társasági minimumadóval szembeni vétóját Magyarország decemberben feladta, az adó bevezetésre került – az ezzel szembeni ellenkezésünk volt anno a kettős adóztatási egyezmény júniusi felmondásának alapja. Nyolc hónapja nincs alap.

Az ESTA-szankciónak pedig soha nem is volt alapja. Az amerikaiak szerint a döntés oka az, hogy „2011 és 2020 között a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot a személyazonosságukra vonatkozó megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül”. Az USA állítása szerint attól tart, hogy így a külhoni magyarok, köztük a vízummentességet nem élvező Románia, Szerbia és Ukrajna állampolgárai megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül léphetnek be vízummentesen az USA területére. Szép, logikus érvelés ez, csak szemenszedett hazugság – egyetlen olyan magyar állampolgár sem tud ugyanis ESTA-zni, aki nem Magyarországon született.

Az USA azt a problémát, amire most hivatkozik, saját hatáskörben évekkel ezelőtt megoldotta. Most pedig hazudnak.

Pontosabban ennél sokkal rosszabbat csinálnak: hadat üzentek a nekik egyébként semmit nem ártó magyar nemzetpolitikának. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban a kettős állampolgár külhoni magyarok adataira pályázott, elsősorban a kárpátaljaiakéra és a vajdaságiakéra. A lényeg előbbi lehetett, hiszen míg Szerbiában legális a kettős állampolgárság, Ukrajnában a magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiaknak titkolniuk kell ezt az ukrán hatóságok elől; nem különösebben nehéz kitalálni, milyen kockázatokat rejtene a magyar-ukrán kettős állampolgárok listájának kiadása az Ukrajnával intenzív titkosszolgálati együttműködésben leledző USA-nak. Ráadásul teljesen értelmetlenül, hiszen a külföldön született magyaroknak nincs vízummentességük, és nem lesz akkor sem, ha az USA megtudja lakcímüket és az anyjuk nevét.

Az USA korlátozza a magyarok vízummentességét, reagált is gyorsan a Belügyminisztérium

Röviden és tömören: az az Egyesült Államok, amelynek egyedüliként állna hatalmában megoldani az Ukrajna és Magyarország közötti kapcsolatokat mérgező kisebbségi jogi problémát, ehelyett látványosan

Ukrajnának kíván segíteni a kárpátaljai magyarok további csuklóztatásában.

Mert nyilván nem arra kellenek Amerikának az adataik, hogy küldjenek nekik csillagos-sávos ajándékcsomagot.

Emellett az az Egyesült Államok, amelynek egyedüliként állna hatalmában jobb ajánlatokkal kitúrni Kínát azokból a gazdasági pozíciókból, amelyeket Magyarországon fogott, ehelyett inkább megnehezíteni igyekszik azon cégei dolgát, amelyek nálunk fektetnének be.

Megoldhatnák tehát nem túl nehezen két problémájukat – az ukrán-magyar vita lényegét, valamint a kínai gazdasági befolyásszerzést Magyarországon –, de inkább kitolnak egy szövetségesükkel úgy, hogy az nekik se használjon. Ez minden, csak nem stratégiai gondolkodás. Ez a hozzáállás az,

ami miatt egyáltalán beszélhetünk olyan, pár évtizede még lázálomként hangzó dolgokról, mint hogy két nap van az égen.

Mert ők maguk nem szálltak túl magasra, a másikat meg hagyták felkelni.

Ugyanis aki a kicsit – minket, a jelentéktelen közép-európai lábjegyzetet – nem becsüli, az nagy szövetségeseket sem érdemel. Ezért tájékozódnak másfelé az USA olyan korábbi szövetségesei, mint Szaúd-Arábia, India vagy Brazília. Ezért jut rendre zsákutcába minden olyan tárgyalás, amelyet ez az Amerika Oroszországgal vagy Kínával folytat. És ezért, egy szuperhatalom gőgje miatt veszélyesebb hely ma a világ, mint volt harminc éve.

Ez rajtunk persze nem segít, nekünk a realitásokhoz igazodva ki kell találnunk a magyar-amerikai kapcsolatok észszerű keretek közé terelésének módját. Neked mindegy, tébolyult vagy hanyatló-e az elefánt, ha egyszer eltapos. De borzasztóan nehéz most magyarként az USA-t szeretni, tisztelni, becsülni. A semmibe vett kis szövetséges keserű szájízével ezt, az igazságot legalább kimondhatjuk. És reménykedhetünk, hogy lesz egyszer majd máshogy is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/ABACA POOL/Yuri Gripas / POOL