A jelek szerint a különutasságnak és a viccelődésnek vége: a Kutyapártnak is be kell állnia a sorba.

Egész váratlan és érdemi változás állt be a hétvégén a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál: miután Kovács Gergő társelnök szerint a párt úgy döntött, lépjen vissza a XII. kerületi önkormányzatban való indulástól, Döme Zsuzsannával együtt lemondott a társelnöki posztról.

A Kutyapártot 2006-ban alapították, 2014-ben jegyezték be pártként, Kovács Gergely azóta volt a kifejezetten viccpártként tevékenykedő formáció elnöke. Az elmúlt időszakban a párt előrébb lépett a közvéleménykutatásokban, aligha függetlenül az ellenzékkel szembeni társadalmi elégedetlenségtől. Ezzel párhuzamosan elkezdtek komolyodni: míg korábban szinte csak tréfálkozó interjúkat adtak, Kovács Gergő és társai egyre „normálisabb” hangvételt ütöttek meg.

Lefejezte önmagát a Kutyapárt

Ugyanakkor a hagyományos ellenzéki pártoktól továbbra is távolságot tartottak, a leköszönő társelnök például Karácsony Gergelybe is beleállt.

Aztán kiderült, az EP-választásra olyan listát állítanak, melynek élén a Soros-világhoz kötődő, korántsem „vicces” aspiránsok állnak, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb lett a nyomás rajtuk, működjenek együtt a balliberális formációkkal. Az önállóság bizonyításának kiemelt terepe volt a Hegyvidék, ahol Kovács az elmúlt években igen aktív volt, alappal próbálkozhatott a polgármesteri székért való indulással.

Csakhogy a többi ellenzéki párt nem állt be mögé, igaz az MKKP is kifarolt a Belvárosban Juhász Péter mögül, amint megérkezett a Momentum támogatása.

A jelek szerint a különutasságnak és a viccelődésnek vége: a Kutyapártnak is be kell állnia a sorba.

Ennek mikéntjéről a minap jelent meg egy részletes elemzés, s a jelek szerint a folyamatok még annál is hamarabb elkezdenek ennek megfelelően alakulni, mint gondoltuk volna.

A lengyel alakulásokat kvázi példaként alapul véve megállapítható: habár Gyurcsány Ferenc a legelutasítottabb politikus, pártját a kormánnyal szemben álló oldal vezető erejeként tartják számon, és a parlamenti ellenzéki pártok többsége függ tőle. A DK holdudvara túlnyúlik a szervezet határain, az MSZP–SZDSZ-koalíciós együttműködéstől eredeztethető, erre utalnak a momentumos, párbeszédes kötődések, kapcsolati rendszerek.

Akik ebből nem kérnek, azoknak kínál alternatívát az MKKP.

Ezt támasztja alá a Nézőpont Intézet kutatása: a baloldali szavazók és az MKKP szimpatizánsai egyaránt 90 százalékos arányban elégedetlenek Orbán Viktorral, ám a párt hívei 72 százalékos arányban mondanak nemet Gyurcsányra is, a többi baloldali erő szimpatizánsai viszont csak 49 százalékban.

A főpróba itthon a közelgő önkormányzati választás lehet.

Hiába méri a legtöbb kutatás 5 és 10 százalék közé az MKKP-t, ők nem indítanak mindenhol polgármesterjelöltet, pláne nem a billegő körzetekben. Budapesten sem állítanak főpolgármester-jelöltet, s mint kiderült, már a XII. kerületben sem.

Ez a legújabb lépés is igazolni látszik a Mandiner korábbi értesüléseit:

  • a mostani visszafogottság hátterében a Soros-kapcsolat állhat,
  • úgy tudni, az úgynevezett „tagság” helyett valójában a filantróp milliárdoshoz köthető háttéremberek sugallatára nem engedik elindulni az MKKP-t billegő körzetekben vagy olyan helyeken, ahol valamilyen esélyt látnak baloldali fordításra. Így a Hegyvidéken sem.

A pártot a legtöbb felületen megjelenítő páros távozása jelzi: nem mindenki örül annak, hogy a kutyások elveszítik az „ártatlanságukat”, s betagozódnak a taktikázó ellenzéki világba.

Ráadásul ezzel mintha a külső befolyás is erősödne rajtuk.

További adalék, hogy a kegyelmi ügy nyomán aktivizálódó influenszer által gyűjtött, a hagyományos ellenzékkel és a kormánnyal egyaránt elégedetlenek táborát is könnyebben tudná becsatornázni a politikán kívüli párt imázsát hordozó MKKP, mint például az ebben a műfajban már leszerepelt Momentum.

Vagyis így lehetne szavazatokra váltani ezt a hangulatot.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Hősök téri tüntetést szervező influenszerek között többen vannak olyanok, akik így vagy úgy, de részt vettek a 2022-es ellenzéki kampányban, például a Márki-Zay Pétert vendégül látó Nagy Ádám vagy a Dobrev Klárával és Gyurcsány Ferenccel is beszélgető Osváth Zsolt.

Mandiner.hu

Borítókép: A távozó társelnök-páros: Döme Zsuzsanna és KOvács Gergely
Forrás: Facebook/Bencsik Gábor