Egyik gittegyletből a másikba: ENSZ-nagykövet lesz Ujhelyi István

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Ujhelyi István

Az ENSZ szakosított turisztikai világszervezete (UN Tourism) nagykövetének nevezték ki június elsejével Ujhelyi István távozó szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselőt.

A képviselő brüsszeli irodájának közleménye szerint a nagykövet feladata az uniós intézményekkel való kapcsolattartás, valamint a szervezet állandó brüsszeli képviseletének működtetése lesz.

A közleményben felidézték, Ujhelyi István elsődleges szakpolitikai területe a turizmus volt az Európai Parlamentben, az ő kezdeményezésére jött létre a több mint hetven szakmai szervezetet tömörítő „Tourism Manifesto” nevet viselő szakmai kerekasztal.

Ujhelyi István szerepet vállalt a tizennyolc évesek ingyenes vonatbérletprogramjában, az úgynevezett DiscoverEU-programban, és a „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő, európai városok számára kiírt uniós pályázatban is.

A képviselő már korábban is rendkívüli nagykövete volt az ENSZ szakosított világszervezetének, a hivatalos státuszt az EP-képviselői mandátumának lejártával ajánlották fel neki – közölte az iroda.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004