Az EU-bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt.

Az Európai Unió Bírósága 200 millió euró (mintegy 80 milliárd forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot, mert „nem tartja tiszteletben” az uniós jogszabályokat, egyebek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó unión kívüli országok állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében továbbá

arra kötelezte Magyarországot, hogy fizessen a szabályozás betartásában mutatkozó késedelem minden egyes napjára egymillió euró összegű kényszerítő bírságot, mivel nem teljesítette a bíróságnak a – befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatban – 2020 decemberében hozott ítéletben foglaltakat.

Emlékeztettek: az említett ítélet a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hozzáférés korlátozására, a védelmet kérelmezők tranzitzónákban való jogellenes őrizetére, a jogellenesen tartózkodók kitoloncolására, valamint a menedékkérők azon jogának megsértésére vonatkozott, hogy a kérelmük elutasításával szembeni jogorvoslati kérelem elbírálásáig Magyarország területén maradjanak.

Az Európai Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy Magyarország továbbra sem tett eleget a 2020-es ítéletben foglaltaknak – kivéve a tranzitzónákat, amelyeket Magyarország az ítélet kihirdetése előtt bezárt –, 2021 novemberében újabb kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet terjesztett elő, pénzügyi szankciók kiszabását is kérve.

Csütörtökön kihirdetett ítéletében az uniós bíróság mindenekelőtt azt állapította meg, hogy Magyarország nem tette meg a 2020-as ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

Hangsúlyozták: Magyarország „a lojális együttműködés elvének megsértésével szándékosan kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint az EU-ban jogellenesen tartózkodó, unión kívüli országok állampolgárainak kitoloncolására vonatkozó szabályok alkalmazása alól”.

Ez a magatartása bíróság megállapítása szerint „jelentős mértékben veszélyezteti az uniós jog egységességét, ami rendkívül súlyosan érinti mind a magánérdekeket – köztük a menedékjogot kérelmező személyek érdekeit –, mind pedig a közérdeket”.

A bírák szerint Magyarország kötelezettségszegése, mely a többi tagállamra hárítja át az arra vonatkozó felelősséget, hogy az uniós jognak megfelelően biztosított legyen a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása, kérelmeik elbírálása, valamint a jogellenesen az EU-területén tartózkodó, nem uniós országok állampolgárainak visszatérése, súlyosan sérti a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elvét.

Mivel az uniós bíróság úgy ítélte meg, hogy e kötelezettségszegés az uniós jog „precedens nélküli, rendkívül súlyos megsértésének minősül”, 200 millió euró és a késedelem minden egyes napja után egymillió euró összegű kényszerítő bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot.

Az Európai Bizottság korábban bejelentette: kitartanak a migránsok kötelező elosztása mellett, vagyis azoknak az országoknak, amelyek nem fogadnak be bevándorlókat, fizetniük kell. 

Tavaly több mint 275 ezer migráns érkezett Európába a Frontex adatai szerint. Ez a szám azonban jóval magasabb lehet, hiszen a migránsok jelentős része nem regisztrál. Szakértők szerint idén már 1 millió illegális bevándorlóval is számolhat Európa.

Végrehajthatatlannak nevezte Gulyás Gergely a migrációs és menekültügyi paktumot április 11-én, amikor az Európai Parlament elfogadta azt.

„Elutasítjuk azt, hogy pénzt kelljen fizetni Magyarországnak azért (…), bármilyen büntetést kelljen fizetnie Magyarországnak azért, mert migránsokat nem vesz át. Ez a döntés, ebben a formában végrehajthatatlan” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A magyar kormány azóta is határozottan kiáll az álláspontja mellett. Ezzel szemben az Európai Bizottság alelnöke úgy véli: a paktum már most eredményes, legalábbis szerdán erről beszélt Margaritisz Szkinász, amikor ismertette a szabály végrehajtási tervét.

Ez azokat a feladatokat tartalmazza, amelyeket az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak el kell végezniük ahhoz, hogy meg tudják valósítani például a migránsok szétosztását és elhelyezését.

MTI
Híradó.hu

Borítókép: Az Európai Unió Bíróságának székháza
Forás: Wikipédia/By Luxofluxo