Nem szokványos helyen látta meg a napvilágot Zenina: Budapesten, a 17. kerületi Hősök terén, egy tágas családi autó anyósülésén, az apukája segítségével.
Az egy hónapos Zenina anyukája karjaiban szunyókál, míg kétéves bátyja, Alexander és négy éves nővére, Eliza az apukájukkal játszik. Pont ilyen családi idillről álmodozott a fiatal pár annak idején, amikor 14 évesen, tini szerelmük kezdetén megbeszélték, hogy majd két vagy három gyerekük legyen.
18 év kellett, hogy az egykori romantikus ábrándozásból valóság váljon, és három gyerekes, boldog családban éljenek. Ráadásul a legkisebb babájuk világra érkezése olyannyira különlegesre sikeredett, hogy a hírekbe is bekerült. A boldog szülők, Nagy-Kovács Flóra és Nagy-Kovács Sándor Dániel számára örökre emlékezetes marad az izgalmas, nagy nap.
– Azon a hétfői reggelen fél 7 körül éreztem, hogy helyzet van – idézi fel a nagy napot Flóra.
„A nyolcperces fájásoknál hívtuk a nagyszülőket, hogy jöjjenek át, vigyázzanak a gyerekekre, mi pedig megyünk a kórházba. Öt-tíz percre laknak, addig elmentem zuhanyozni, mert az első gyereknél azt mondta az orvos, hogy az elvileg hosszabbítja a fájások közti időt, illetve a jóslófájásokat elmulasztja. Viszont már nagyon nehezen jöttem ki a zuhany alól, felöltözni pedig csak Dani segítségével tudtam. Ötven méterre a házunktól van egy kanyar, már ott mondtam a férjemnek, hogy hívja a mentőket, mert nem fogunk beérni, szülünk” – mesélte az anyuka.
– Nagyon féltem, nehogy ne érjünk be a kórházba – mondja Dani.
„Pánikolni nem volt időm, viszont aggódtam, hogy minden rendben lesz-e. Amikor Flóra jelezte, hogy baj van, hívtam a mentőket és ahol tudtam, félreálltam az autóval. Nagyon profi telefonos segítséget kaptunk. Mondta a mentésirányító, hogy kapcsoljam be az autós fűtést, tegyek alá ruhát, törülközőt, bármit, ami nálunk van. Kérte, hogy fektessem le hátul, de a feleségem már nem tudott kiszállni, azt kérte, hogy csak döntsem hátra az ülést. Aztán kérdezte, hogy mit látok. Mondtam, hogy szerintem a haját. Erre azt válaszolta, hogy most kellene tolni. Mire kimondta, addigra már csípőig kiugrott a gyerek és abban a pillanatban fel is sírt. A következő tolásra már teljesen kint volt” – szőtte tovább a történetet az apuka.
Nem csak az édesanyára, hanem az édesapára is hősként tekintenek azóta a családban.
– Mindenki meglepődött, csodálva és ledöbbenve hallgatták a történetet, nekem is külön gratuláltak, büszkék rám – mondja Dani. – IT területen dolgozom, úgyhogy nem sok közöm van az egészségügyhöz, de az sokat segített, hogy bent voltam a szülőszobán az első két gyermekünk érkezésénél.
„A világrajövetel csodája is fantasztikus, de elsősorban nem emiatt akartam ott lenni, hanem azért, hogy támogassam a feleségemet. Nekem természetes volt, hogy ott legyek vele, amíg ő erőlködik és szül. Csípőtől lefelé nem láttam semmit, nem is volt ilyen vágyam, de most mást hozott az élet. Ha nem lettem volna ott, akkor valószínűleg azt sem tudtam volna, hogyan kell megfogni a babát. Meghatódni csak utólag volt időm, amikor az inkubátorban néztem Zeninát. Ott fogtam fel, hogy mi is történt valójában. Nagyon boldogok vagyunk, hogy tényleg együtt csináltuk végig, és minden rendben ment, de nem kívánom ezt az élményt senkinek” – tette hozzá az édesapa.
Borítókép: A szülők a legkisebb gyermekkel
Forrás: borsonline.hu
