A legtöbb vízbe fulladás, tragikus haláleset megelőzhető lenne, ha a nyári hónapokban a csobbanni vágyók betartanák a minimális alapszabályokat.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) folyamatos prevenció keretében hívja fel a figyelmet arra, hogy a vízben és a vízparton tartózkodás során milyen veszélyek lehetnek, és megfelelő körültekintéssel hogyan kerülhetők el és előzhetők meg a balesetek.

„Az egyéni együttműködés rendkívül fontos, mert ha nem tartják be a szabályokat, a prevencióra fordított összeg felesleges”

– hangsúlyozta Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. Tragédiákból nincs hiány: tavaly Siófokon egy fiatal férfi a barátnőjével vízibiciklizett a Balatonon, de miután lecsúszott annak csúszdájáról, elmerült a mély vízben. Egy nyolcvanéves nő is áldozatává vált a magyar tengernek. Nem telik el szezon vízbe fulladás nélkül, pedig megfelelő elővigyázatossággal ezek zöme megelőzhető.

Hiába van nyár, szabadság és kikapcsolódás, a józan paraszti eszünket ne kapcsoljuk ki, és ne küldjük szabadságra, mert iszonyatos tragédia lesz a vége

– fogalmazott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője. A baleseti statisztikák mögött leginkább az emberi felelőtlenség állhat, a szabályok be nem tartása hozza meg a bajt. Ha negyven- vagy ötvenéves távlatokban nézzük a tragédiák számát a Balatonon, akkor az csökkenő tendenciát mutat – hangsúlyozta a vezető. Az évek során átlagosan tíz alá csökkent a halálesetek száma, azonban van egy-egy év, amikor sokkal szomorúbbak az adatok.

Nem arról van szó, hogy jött egy tornádó és elvitt harminc embert, hanem az emberi felelőtlenségről, ami közrejátszik a balesetekben.

A statisztikákban nem jelennek meg külön ,,a butaság ellen nincs gyógyszer” jellegű balesetek, így a vízimentők arra kérik a helyieket és a Balatonra érkezőket, hogy legyenek elővigyázatosak és együttműködők.

A Balaton sajátosságai

A tó medrében, pár száz méterre a parttól húzódik egy árokszerű képződmény, az úgynevezett marásvonal. Ez szintén komoly veszélyforrás lehet, és főleg a déli parton okozhat bajt.

A marásvonalat nem jelzi bója, ezért a strandolóknak, sportolóknak kell tudatosítaniuk magukban, hogy létezik ez a veszély.

A Balaton ezzel együtt sem egy különösebb kockázatokat rejtő tó, a fürdőzésre kijelölt helyek biztonságosak, a viharjelzők működnek, azokat azonban figyelembe is kell venni – mutatott rá Bagyó Sándor. Kitért arra is, hogy minden eszköz a rendelkezésükre áll, így felkészültség esetén nem lehet baj. A legfontosabb a megfontoltság, az átgondolt fürdőzés.

Felejtse el az éjszakai fürdőzést! 

Szabadvizek mentén az a legbiztonságosabb, ha kijelölt fürdőhelyen fürdenek a nyaralók – hívta fel a figyelmet korábban a rendőrség. Ezeken a helyeken tudják a leggyorsabban végrehajtani a mentést és a segítségnyújtást a hatóság szakemberei. Tilos fürdeni hajóútban, kikötők és motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén, de nem lehet vízbe menni vízlépcsők 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében sem.

Egészségre ártalmas vizekben, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között tilos a fürdőzés, kivéve ha a vízfelület megvilágított, de akkor is csak legfeljebb a mély víz határáig lehet fürödni.

150 000 forintos bírság

A tiltott fürdőzésért súlyos büntetés jár. Szabálysértési pénzbírság keretében a tiltott helyen fürdőzőket 5000 forinttól 150 ezer forintig terjedő bírsággal büntethetik. Sokak számára nem egyértelmű, de a rendőrség minden évben tájékoztatja a lakosságot arról, hogy fürdésnek minősül az olyan úszóeszközök használata is, mint a játékcsónak, vízibicikli, banánhajó és a különböző felfújható vízi eszközök. Sőt, az úszóeszközök használata csak úgy engedélyezett, ha azok a fürdőzőket nem veszélyeztetik.

A nyaralók tulajdonosainak felelőssége

A hatóság szerint gyakorinak számít, hogy a vízparti nyaralók tulajdonosai, amikor kiadják bérbe a házaikat, akkor pluszszolgáltatásként vízijármű-használatot is biztosítanak vendégeiknek, akik vendégek leggyakrabban SUP-ot, kajakot, kenut, csónakot, esetleg motorcsónakot kapnak bérbe vagy kölcsön a szállásadótól.

A kedvelési célú vízi járművek bérbe- vagy kölcsönadásának külön jogszabályi feltételei vannak.

A vízi jármű műszaki állapotáért a bérbe- vagy kölcsönadó felel, és köteles egy írásbeli nyilatkozatot beszerezni attól, aki használni fogja a járművet. Ebben szerepelnie kell, hogy a használó tud úszni, ismeri a hajózás szabályait és a vízi jármű biztonságos használatához szükséges mentőeszközöket is átvette.

Index

Kiemelt kép: Pixabay