Az elődöntővel folytatódik kedden a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság. A rekordot jelentő negyedik diadalára hajtó spanyol válogatott kedden 21 órától méri össze erejét a francia csapattal, amely harmadik aranyérmével utolérné a rangsor élén Spanyolországot és Németországot.

A két futballnagyhatalom közül eddig egyértelműen Spanyolország volt az, amely hozta az elvártat, sőt az utánpótlásból előlépő szövetségi kapitánnyal és csupán 2-3 világklasszissal felálló válogatott túl is teljesített. Eddig ugyanis mind az öt meccsüket megnyerték (a németek ellen hosszabbításban), ők lőtték a legtöbb, 11 gólt (a németekkel holtversenyben), ők próbálkoztak a legtöbb lövéssel, 102-vel, és a visszaszerzett labdák mutatójában (230) is ők állnak az élen. Ezen adatok alapján kijelenthető, hogy a spanyol csapat védekezésben és támadásban is a legmagasabb szinten van.

A hispánokra újabb komoly erőpróba vár, Franciaország ugyanis eddig csupán két meccsét nyerte meg, de öt találkozóján mindössze egy gólt kapott (Lewandowski tizenegyesből talált be). Bár a csapat unalmasan játszik, az nem mondható el róluk, hogy nem próbálnának meg támadásokat vezetni. Ebben a statisztikában ugyanis alig maradnak el a spanyoloktól. Griezmannék eddig 295 alkalommal indultak meg az ellenfeleik kapuja felé, míg elődöntős riválisuk 312-szer lendült támadásba. Ezzel a két válogatott az összesített rangsor harmadik és negyedik helyén áll a portugálok és a németek mögött. Amivel viszont sokkal nagyobb probléma van, az a helyzetkihasználás, hiszen eddig sem Mbappé, sem társai nem találták meg a góllövő cipőjüket, és a portugálok elleni büntetőpárbajban megnyert negyeddöntő alapján nem is látszik, hogy bármelyik francia támadó formába tudna lendülni – írja az ujszo.com.

Labdarúgó-Európa-bajnokság, elődöntő (július 9.)

21:00 óra: Spanyolország–Franciaország, München (M4 Sport)

A találkozót az M4 Sport, az m4sport.hu, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.