A GVH figyelmeztette a fapadosokat, hogy így nem lehet bánni az utasokkal.

Áll a bál a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: igaz, nemcsak a magyar fővárosban, hanem Európa-szerte is kaotikus napjainkban a légi közlekedés. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonnali beavatkozásokat sürgetett, miközben sovány vigasz a közönségnek, hogy a Budapest Airport segítőpontokat alakított ki a járatkésések miatt repülőtéren várakozó utasoknak. A tárcavezető a HungaroControl vezetőjét is berendelte, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: amit a légi közlekedésben látunk, az tűrhetetlen.

Tekintettel az elmúlt időszakban megszaporodott fogyasztói jelzésekre, illetve a légiforgalmi piac működési problémáival kapcsolatos híradásokra, a piaci anomáliákra – amelyeknek magyar utazók, nyaralni vágyók ezrei estek áldozatul – a GVH elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több légitársaságnak.

A Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is a címzettek között van.

Az Index megkeresésére a GVH-tól jelezték: a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan nyomon követi a légi forgalmi piacot, illetve a Magyarországon is működő légitársaságok tevékenységét, illetve hatáskörei keretében támogatja a folyamatban lévő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásokat. A hivatal tudatta: az elmúlt időszakban megszaporodó fogyasztói jelzések és az ezekkel kapcsolatos híradások nyomán

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több légitársaságnak.

A figyelemfelhívásokban a nemzeti versenyhatóság elnöke aláhúzta: a légi személyszállítási szektort érintő fogyasztói jelzések és az elmúlt időszakban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történt működési anomáliák miatt, a légi személyszállítás szabályairól szóló 25/1999. (II. 12.) korm.-rendelet szabályain túl, a légitársaságok kereskedelmi kommunikációja során szükséges figyelembe venni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény (Fttv.) előírásait is.

Rigó Csaba Balázs leszögezte, hogy „a Gazdasági Versenyhivatal különösen a gazdasági versenyt érdemben érintő reklámgyakorlatok esetén jogosult fellépni a kedvezményakciókkal, a járulékos költségek felmerülésével, a poggyászfeladással, foglalási költséggel, repülőjegy-foglalással és -módosítással kapcsolatos megtévesztésekkel szemben”.

A GVH elnöke a figyelemfelhívásokban rámutatott, hogy „a tudatos fogyasztói döntéshozatal elősegítésében, az utazni készülő fogyasztók jogszerű érdekeinek tiszteletben tartásában és a fogyasztói tájékoztatások széles körű és transzparens hozzáférhetővé tételében az érintett légitársaságoknak alapvető, jogszabályok által előírt kötelezettségeik vannak”. Rigó Csaba Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy

„a GVH figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, és indokolt esetben megteszi a hatáskörébe tartozó szükséges intézkedéseket”.

Azt ugyanakkor a hatóságnál leszögezték: a figyelemfelhívás nem képezi akadályát a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó eljárások lefolytatásának, ezért az elnöki intervenció ténye nem zárja ki, hogy a GVH a rá irányadó jogszabályi rendelkezések alapján a jelzett magatartással összefüggésben versenyfelügyeleti eljárást indítson.

Márpedig versenyfelügyeleti eljárás indítása esetén a felróhatóság értékelése körében a hivatal figyelembe veheti a címzett vállalkozás azzal összefüggésben tanúsított magatartását.

A versenyhivatal arról tájékoztatott, több versenyfelügyeleti eljárás jelenleg is folyamatban van légitársaságokkal szemben. Legutóbb idén januárban a Wizz Airrel szemben indult eljárás, mivel fontos információkat hallgathatott el az utasok elől.

Index.hu

Borítókép: A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd