Másik merénylet is készülhetett Donald Trump ellen.

A Titkosszolgálat (Secret Service)

iráni fenyegetés miatt már a szombati merényletkísérlet előtt megerősítette Donald Trump volt elnök védelmét

– közölte kedden két amerikai tisztségviselő. Az illetékesek arról számoltak be, hogy amint Joe Biden amerikai elnök kormányzata tudomást szerzett a fenyegetésről, tájékoztatták a hivatalban levő és volt elnökök védelmét ellátó Titkosszolgálat vezető tisztségviselőit, a Trump testőrségét vezető ügynököt, valamint a volt elnök kampánycsapatát is további eszközöket mozgósítva Trump védelmére.

„Mint ahogy azt már többször is elmondtuk, évek óta nyomon követünk a volt Trump-kormányzat tisztségviselőivel szembeni iráni fenyegetéseket, amelyek egészen az utóbbi adminisztráció idejéig nyúlnak vissza” – ismertette Adrienne Watson, a washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács titkára. „Ezek a fenyegetések

Irán azon törekvéséből fakadnak, hogy bosszút álljon Kászem Szulejmáni megöléséért.

 Ezt legmagasabb fokú nemzetbiztonsági és belbiztonsági ügynek tekintjük” – tette hozzá Watson.

Trump utasítására 2020-ban amerikai dróncsapással végeztek Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjével Bagdadban. Watson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre nem látnak összefüggést az iráni fenyegetés és a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen történtek között, ahol egy 20 éves férfi rálőtt Trumpra. „Egyelőre a rendvédelmi szervek arról tettek jelentést, hogy

nem találtak kapcsolatot a merénylő, illetve kül- , vagy belföldi társtettes, vagy bűnsegéd között”

– húzta alá.

A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

Irán határozottan visszautasította alaptalannak és rosszindulatúnak nevezve az amerikai hatóságok vádaskodásait.

Teherán ENSZ-képviselete hangsúlyozta, hogy Trumpot jogi úton akarják felelősségre vonni, amiért elrendelte egy iráni tábornok halálát.

MTI

Kiemelt kép: Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje (j) Jim Jordannel, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökével beszélget a republikánusok elnökjelölő országos gyűlésének második napi ülésén a Wisconsin állambeli Milwaukee Fiserv Forum sportcsarnokában 2024. július 16-án.
MTI/EPA/Shawn Thew