A rap- és a popzene stílusjegyeit magán hordozó dal született Gyurcsány Ferencről, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökéről. A szerzemény szövege az egykori miniszterelnök legemlékezetesebb, persze inkább hírhedt cselekedeteit énekli meg. Így szó esik benne Gyurcsány 2006-os őszödi hazugságbeszédéről, és az azt követő, ellene irányuló tüntetésekről is.

A politikai csasztuskák nagymestere, Bródy János, illetve egy éve a nála nagyságrendileg profánabb, de kb. ugyannyira értelmezhetetlen zenei világú Krúby is tiszteletét tette Gombaszögön, hogy uszítsanak egy sort a nyári tábort pénzelő magyar kormány ellen. Ezúttal piros7.es  újságírói a szervezők figyelmébe Wellort, a mesterséges intelligencia-előadót szeretnék ajánlani, aki ezúttal egy 100%-os Gyurcsány-slágert adott közre.

A Feri, légyszi ne lődd ki a szemem! című slágergyanús nóta szövege egyébként nem marad mindvégig a múltban, eljut a máig is. Megéneklik benne – Gyurcsány Ferenc politikai szerepvállalására utalva -, hogy “véget ért ez a nagyszerű pálya”. Persze ez a sor sem nélkülözi az iróniát.

Hallgassák meg Önök is, mi csak annyit fűzünk hozzá, hogy

NAGYSZÍNPAD!!

Fotó: MTI