A Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete lett Novák Katalin

Szerző: civilek.info

CIVIL

Magyar Református Szeretetszolgálat

Megtisztelőnek nevezte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövetnek kérte fel.

Novák Katalin a közösségi oldalán vasárnap megjelent bejegyzésében azt írta, a szeretetszolgálat 2006 óta támogatja a nehéz helyzetben élő rászorulókat itthon és határainkon túl, és a szervezethez olyan programok köthetőek, mint a több tízezer embert megmozgató Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok, a rászoruló gyerekek kívánságait teljesítő Karácsonyi Kívánságlista, az ifjú tehetségeket támogató Nyilas Misi Ösztöndíj Program vagy a beteg gyermekeknek vigaszt nyújtó Mentő Maci Program.

„A jövőben a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként fogom képviselni az alapítványt a különböző rendezvényeken, és személyesen is bekapcsolódom majd a szervezet karitatív munkájába” – írta a politikus, és hozzátette: a legjobb tudása szerint hittel, alázattal fogja szolgálni a közösséget.

MTI

Fotó: dehir.hu

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004