A Médiatanács elnöke is tagja az iskolai érzékenyítést végző LMBTQ-szervezet felügyelőbizottságának + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Polyák Gábor ELTE

Érzékenyítő foglalkozást tartott egy civil szervezet általános iskolás gyerekeknek mindössze egy nappal a gyermekvédelmi törvény módosítása után. Takács Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett egyesület felügyelőbizottságának tagjai között a Tisza által megválasztott Médiatanács elnöke, Polyák Gábor is szerepel.

Takács Péter Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy Polyák Gábor, a Médiatanács Tisza által megválasztott elnöke az Emberség Erejével nevű civil szervezet felügyelőbizottságának is tagja.

Az egyesület az Újpetrei Általános Iskolában tartott foglalkozást alsó tagozatos diákoknak, mindössze egy nappal a gyermekvédelmi törvény parlamenti módosítását követően.

Takács Péter a Médiatanács függetlenségét kérdőjelezte meg

Ahogyan arról beszámoltunk, az Emberség Erejével nevű szervezet az iskola pályaorientációs napján mutatta be a #Hanagyleszek elnevezésű emberi jogi társasjátékát második, harmadik és negyedik osztályos tanulóknak.

Magyar Péter Brüsszelből is a Hír TV-t támadja, miközben egy szivárványszervezet már elkezdte az iskolai érzékenyítést + VIDEÓ

A foglalkozáson többek között a nemekhez kapcsolódó társadalmi sztereotípiákról beszélgettek a gyerekekkel.

Takács Péter bejegyzésében élesen bírálta a történteket, és külön hangsúlyozta a Médiatanács elnökének állítólagos érintettségét. A politikus szerint mindez a médiatestület függetlenségével kapcsolatban is kérdéseket vet fel.

„Vajon mit várhatunk ezután a »független« magyar médiatestülettől?” – tette fel a kérdést Takács Péter.

Origo.hu

A Médiatanács elnöke is tagja az iskolai érzékenyítést végző LMBTQ-szervezet felügyelőbizottságának – Fotó: Facebook/Polyák Gábor

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004