1956. október 25-én fegyvertelen tüntetők gyűltek össze a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt. A tömegben férfiak, nők és fiatalok is voltak, akik a forradalom követeléseinek teljesítését remélték. A békésnek induló demonstráció azonban vérfürdőbe torkollott: lövések dördültek, és rengeteg ember vesztette életét vagy sebesült meg. A Kossuth téri sortűz a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált.

Az 1956-os forradalom harmadik napja, október 25-e a magyar történelem egyik legellentmondásosabb, legmegrázóbb fejezete. Ezen a csütörtöki napon a kora reggeli órák még a szabadság eufórikus reményét hordozták magukban, ám délre a Parlament előtti Kossuth tér a golyózápor, a védtelen civilek vérének és a felfoghatatlan gyásznak a helyszínévé vált.

Tömeg gyűlt össze a Parlament előtt 1956. október 25-én

A nap barátkozással kezdődött. Október 25-én reggel a főváros utcáin hömpölygő tüntetők közvetlen kapcsolatba léptek a budapesti kulcspontokat biztosító szovjet alakulatokkal. A feszültséget felváltotta az emberség: a magyar civilek röpcédulákat osztogattak az oroszul nem vagy alig értő kiskatonáknak, beszélgetni kezdtek velük, sőt, a barátság jeleként nemzeti színű zászlókat tűztek a szovjet tankokra. A harckocsik tetejére felmászó, éneklő és skandáló tömeg a harci járművek kíséretében, békésen vonult a Parlament elé. A hangulat ünnepi és reményteli volt; a demonstrálók úgy érezték, a szovjet katonák megértették a követeléseiket, és nem fognak fegyvert fogni a magyar népre.

Délelőtt tizenegy óra körül már hatalmas, több tízezer fős békés tömeg hullámzott a Kossuth téren. A tüntetők Nagy Imre miniszterelnök beszédét várták, és a diktatúra bukását követelték.

A békés demonstráció azonban pillanatok alatt rémálommá változott. Nem sokkal 11 óra után a tér környező épületeinek – köztük a Földművelésügyi Minisztérium és a tiszti klub – tetejéről és ablakaiból hirtelen fegyverropogás törte meg a csendet.

A mai napig pontosan nem tisztázott hátterű és összetételű fegyveres egységek – nagy valószínűséggel az államvédelmi erők (ÁVH) emberei, illetve a rend fenntartására kirendelt szovjet és magyar katonai egységek összehangolatlan reakciói következtében – válogatás nélkül lőni kezdtek a védtelen, beszorult tömegre.

A Kossuth téren elszabadult a pokol. A meglepett, fegyvertelen embereknek nem volt hova menekülniük a nyílt téren; a lövedékek elől a Parlament oszlopai mögé, a metróépítés gödreibe és a Rákóczi-szobor talapzata mellé próbáltak behúzódni. A zűrzavart fokozta, hogy a téren tartózkodó szovjet tankok egy része viszonozta a tüzet a tetők irányába, de a kaotikus lövöldözésben maguk a tüntetők is a célkeresztbe kerültek.

Kétszáznál is többen haltak meg

A téren hátramaradt mészárlás mérlege lesújtó volt. A KSH és a későbbi történeti kutatások szerint a halálos áldozatok száma a kétszázat is meghaladta, a sebesültek száma pedig elérte a több százat. Férfiak, nők, egyetemisták és idős emberek hevertek holtan a véres flaszteren.

Körömi Teréz kutató 234 áldozat nevét gyűjtötte össze. Kéri Edit 1000 főre becsüli a téren elesettek számát, Mikes Tamás pedig 820 halottat számolt meg egy ismerősével együtt a Kerepesi temetőben, 50-es gúlákba rakva.

A hatalom brutális fellépése azonban a terror céljával ellentétes hatást váltott ki. A „véres csütörtök” nem törte meg a nép akaratát, hanem végérvényesen radikalizálta a tömegeket és a fegyveres felkelőket. A gyász és a felháborodás hullámai elsöpörték a kompromisszum lehetőségeit: még aznap délután leváltották a gyűlölt pártfőtitkárt, Gerő Ernőt, helyére Kádár János került.

Október 25-e így vált a forradalom menetében a visszafordíthatatlan ponttá. A Kossuth téri sortűz áldozatainak kiontott vére pecsételte meg a sztálinista diktatúra sorsát, és kovácsolta össze a nemzetet a szabadságért vívott elszánt harcban.

A tragédia tovább fokozta a felháborodást

A Kossuth téri vérengzés híre gyorsan elterjedt Budapesten. A történtek tovább növelték a kommunista hatalommal és a szovjet katonai jelenléttel szembeni indulatokat.

Október 25-én a politikai vezetésben is jelentős változás történt: Gerő Ernőt leváltották a Magyar Dolgozók Pártja éléről, helyét Kádár János vette át.

A forradalom követeléseit azonban ez nem csillapította.

A következő napokban a fegyveres ellenállás folytatódott, miközben egyre erősebbé vált az ország függetlenségének és a szovjet csapatok kivonásának követelése.

Hetven év után sem feledhetjük az áldozatokat

A Kossuth téri sortűz nemcsak a forradalom egyik legtragikusabb eseménye, hanem a magyar történelmi emlékezet meghatározó része is.

A Parlament közelében ma emlékhely őrzi az áldozatok emlékét.

Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján különösen fontos felidézni azoknak az embereknek a történetét, akik életüket vesztették a szabadságért folytatott küzdelem napjaiban.

Origo

Címlapkép: Tömegtüntetés a Kossuth téren – Fotó: FORTEPAN / Nagy Gyula