Ezt nem hiszem el, mert nem akarom elhinni. Emberek, mi folyik itt? Milyen mélyre süllyedt az önbecsülésetek? Mitől ez a bennetek tomboló tartós gyűlölet? Hová süllyedünk még?
A választási küzdelemnek vége, a győztesek ünnepelhetnek, a vesztesek a sebeiket nyalogatva találgathatják vereségük okait. Így volt ez eddig minden voksolást követően. Aztán minden visszatért a normális kerékvágásba, vagyis a politikusok politizáltak, az átlagemberek meg élték tovább megszokott életüket. A kampánynak vége, a felkorbácsolt indulatok lecsillapodtak.
De mi történik most? A gyűlölködés nem csillapul, a fenyegetőzés, mi több a leszámolás követelése tovább él. Annyira, hogy egyesek – és nem kevesen – nem elégednének meg a másik oldal legyőzésével, egyenesen annak megsemmisítésére vágynak. Nem csak átvitt, de a szó valóságos értelmében is, azaz szívesen látnák, sőt követelnék mások meggyilkolását is.
Mi történt veletek, emberek?
Az élet – szentség. Soha senkinek nincs joga megfosztani attól senkit. Mert a gyilkos nem ember, annál sokkal silányabb valami. Ám még azok életét sem áll jogunkban elvenni, akik ezt másokkal lelkifurdalás nélkül megtették. Mert az élet szentség, a legutolsó gazemberé is az.
Tudtam, hiszen amióta komment szekció létezik, ezt nem tagadhatjuk, hogy akadnak, akik képtelenek emberi módon viselkedni. Akik a velük egyet nem értők halálhírén képesek örvendezni, gusztustalan megjegyzéseket fűzni hozzá, de azt hittem, nincsenek sokan. Azt hittem, az emberi selejt az elsöprő többség szemében megvetendő. Ma már nem vagyok ebben annyira biztos.
Emberek, ébredjetek fel! A bosszúszomj nem azonos a megérdemelt büntetés igényével. Aki vét a közösség ellen, aki azt megkárosítja, számoljon a következményekkel. Annak bűnhődnie kell. De csak akkor, ha valóban bűnös. Viszont úgy tűnik, ma már elegendő valakiről kijelenteni, hogy bűnös és már el is ítéltetett, anélkül, hogy bűnössége bizonyítást nyert
volna. Csak azért, mert valaki megvádolta és akit megvádoltak, azt valamiért nem szeretjük. De még ha be is bizonyosodik a bűnössége, gyűlölnünk akkor sem lenne szabad. Annyira meg végképpen nem, hogy a halálát kívánjuk. Sőt nem csak az ő, de a családja kiírtását sem elleneznék sokan.
Barátaim, mi ez az erkölcsi szakadék? Próbáljunk már kikapaszkodni a mélyéről!
Úgy hiszem, a barbárság korát már magunk mögött hagytuk. Azt remélem, elmúlt a véres leszámolások kora is. Akkor meg mi élteti ezt a mélységes gyűlöletet, ezt az embertelen gyilkolási szándékot? Ez még akkor is elfogadhatatlan, ha csak fenyegetőzés, szóbeli riogatás. Mert hátha akad egy-két elmebeteg, aki komolyan is gondolja?
Jó hónappal vagyunk túl a választáson, de nem érzem csillapulni az alantas szándékokat. Minap egy kellemes társaságban, ráadásul olyanban, ahol a politikáról egyetlen szó sem esett, akadt valaki – és nem is fiatal ember, mert náluk még talán elnézhető lenne a szélsőséges érzelmi megnyilvánulás -, aki egy politikus nevének véletlen említésére közölte: „Remélem felakasztják”.
Nem fogják, mert jó ideje Magyarországon is megszünt a halálbüntetés, azt sem végzik ki, aki maga akár emberéletek tucatjait vette el, de ennek a jóembernek láthatólag igénye lenne rá. A gyilkolásra. A vele egyet nem értők kiírtására.
Emberek, térjetek magatokhoz! Nem hivatkozom a Megváltó parancsára – bár magam hiszek benne -, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ha nem vagy képes rá, hát ne szeresd, a lelkiismereteddel magadnak kell elszámolnod. De legalább ne gyűlöld és ne kívánjad a halálát, mert ember ilyet nem tesz. Valahogy viseld el, hogy ő másként gondolkodik a világról, mint te. Erre csak képes vagy, nem? Már az is nagy előre lépés lenne.
Nem tudom, meddig marad még velünk a gyűlölködés, de ha sokáig, nagy bajban leszünk. Abból a zsákutcából ugyanis nem vezet tovább az út.
Borítókép: Pexels