Adóemelés, gyermekvédelmi vita, elmaradt béremelés: kemény üzeneteket küldött a Fidesz–KDNP Lakitelekről

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

SZÛCS Gábor; BÓKA János

A Tisza-kormány adópolitikáját, a gyermekvédelmi szabályozás megváltoztatását és az elmaradt béremeléseket is élesen bírálták a Fidesz–KDNP frakciószövetségének lakiteleki kihelyezett ülésén. Bóka János szerint a kormány a választási ígéreteivel ellentétben egyre nagyobb terheket ró a magyar vállalkozásokra és családokra, Rétvári Bence pedig bejelentette: megvizsgálják, milyen jogi eszközökkel lehet fellépni a parlament által elfogadott, általa gendertörvénynek nevezett jogszabály ellen.

A kormány adóemelési terveinek elutasításáról, a gyermekvédelmi szabályozás elleni fellépésről és a letartóztatott politikustársaik melletti kiállásról is döntöttek a Fidesz–KDNP képviselői a frakciószövetség lakiteleki kihelyezett ülésén. A tanácskozásról az ellenzéki pártkoalíció frakcióvezetői számoltak be a Facebookon közzétett videóban.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportját vezető Bóka János mindenekelőtt szolidaritását fejezte ki több letartóztatásban lévő képviselő- és munkatársukkal, akiket politikai foglyoknak nevezett, és követelte haladéktalan szabadon bocsátásukat.

A politikus ezt követően a Tisza-kormány adópolitikáját bírálta. Mint mondta, a kabinet már megemelte a jövedéki adót, amivel állítása szerint 90 milliárd forintot vesz ki az adófizetők zsebéből. Magyar Péterék emellett előterjesztették a kata átalakítását is, amely Bóka számításai szerint 138 ezer vállalkozó adóterhét duplázná meg, összesen mintegy 60 milliárd forintos többletsarcot okozva.

A politikus a tervezett vagyonadót is kifogásolta, amely szerinte különösen nehéz helyzetbe hozná a magyar kis- és középvállalkozásokat. Hozzátette: a Nemzetközi Valutaalap ajánlásai között a társasági adó jelentős emelése is szerepel, a Tisza-kormány pedig a Fidesz–KDNP többszöri kérdésére sem cáfolta, hogy ilyen lépésre készülne. – Ez az adóemelés magyar munkahelyek további ezreit veszélyezteti – figyelmeztetett Bóka.

Mint rámutatott: Magyar Péter pártja a választási kampányban adócsökkentést ígért, ehelyett azonban adóemeléseket hajt végre, illetve készít elő.

„A Fidesz–KDNP frakciószövetség nem támogatja az adóemeléseket, nem támogatja új adónemek bevezetését. Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben adócsökkentésre és munkahelyteremtésre van szükség”

– hangsúlyozta Bóka János.

A gendervilág hőse

A KDNP frakcióját vezető Rétvári Bence az elmúlt napok egyik legszégyenletesebb eseményének nevezte a tiszás többség által a héten elfogadott gyermekvédelmi jogszabályt. Szavai szerint Magyar Péter hiába állította, hogy a törvény elsősorban a kórházban hagyott csecsemők helyzetének rendezéséről szól, a módosítások valójában a korábbi gyermekvédelmi korlátozások felszámolását szolgálják.

Rétvári arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabály elfogadásával megszűntek azok a korlátok, amelyek eddig megakadályozták, hogy külső szervezetek a homoszexualitással és a nemváltoztatással kapcsolatos foglalkozásokat tartsanak az iskolákban.

„Felháborító, hogy a Tisza-kormány szembefordít gyereket és szülőt”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy az iskolákban a családok értékrendjével ellentétes nevelésre is lehetőség nyílhat a szülők tudta nélkül. A politikus úgy vélte, hogy a módosításokkal a kormányfő az európai LMBTQ-szervezetek elismerését vívta ki. – Magyar Péter a gendervilág hőse lett – fogalmazott Rétvári, hozzátéve: a jogszabály azokat a korábbi rendelkezéseket is eltörölte, amelyek például nemváltoztatás iskolai megjelenését korlátozták. Amint a politikus emlékeztetett: a törvény elfogadása után már másnap megjelent egy korábban Soros György által támogatott szervezet az általános iskolák alsó tagozatos diákjainak környezetében. A szülők pedig feltehetően nem is tudtak a második, harmadik és negyedik osztályos gyerekeket érintő programról.

A KDNP ezért jogi segítséget ajánl azoknak a családoknak, amelyek kifogásolják az ilyen foglalkozásokat. Rétvári bejelentette, hogy megvizsgálják: az Alaptörvény családvédelmi rendelkezéseire hivatkozva milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre az új szabályozással szemben.

Közel kétszázezer dolgozó béremelését kérik számon

A KDNP frakcióvezetője ugyancsak szóvá tette a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, valamint az iskolai nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottaknak ígért béremelés elmaradását. Felidézte, hogy a Tisza Párt a kormányalakítást követően azonnali, 25 százalékos béremelést helyezett kilátásba az érintetteknek. A határidőt azonban előbb nyár végére, majd október 15-re módosították, ám a bérrendezés addig sem valósult meg.

– A Tisza Párt ismét becsapta az embereket – jelentette ki Rétvári, aki szerint közel kétszázezer munkavállalót érint a be nem tartott ígéret, ezért a kormánynak számot kellene adnia arról, mikor kívánja végrehajtani a meghirdetett intézkedést.

Imádság a letartóztatottak családjaiért

A tájékoztató végén Rétvári Bence ismét kitért azokra a letartóztatott személyekre, akiket a Fidesz–KDNP politikai foglyoknak tart. Bejelentette, hogy pénteken délután négy órától a belvárosi templom altemplomában csendes imádságot tartanak az érintettekért és családtagjaikért. – Békésen imádkozunk azoknak a családtagjaiért, akik most börtönben vannak, hogy a szétszakított családok újraegyesülhessenek, és az ártatlan embereknek igazságot szolgáltassanak – mondta Rétvári Bence, aki minden békés szándékú résztvevőt vár az eseményre.

A Fidesz a következő politikusokat tartja politikai fogolynak: Hankó Balázs volt kulturális és innovációs minisztert, Varga-Bajusz Veronika volt államtitkárt és Bús Balázst, Óbuda korábbi polgármesterét, az NKA egykori alelnökét, akiket a Nemzeti Kulturális Alap pénzeinek felhasználásával összefüggő ügyben tartóztattak le. Ugyancsak a politikai foglyok közé sorolja a párt Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési minisztert, akit a Volánbuszhoz kapcsolódó korrupciós ügyben gyanúsítanak. Az ellenzék vezető ereje szerint az érintettek ellen politikai indíttatású, koncepciós eljárások zajlanak.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetõje (b) és Szûcs Gábor, a Fidesz országgyûlési képviselõje nyilatkozik a sajtónak a párt alapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos kötcsei találkozója elõtt a kötcsei Dobozy-kúriánál 2026. szeptember 12-én – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004