BELFÖLD
Jelentős béremelésekkel indul az év
A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a ...
Holtan találták egy olaszországi klubban Homonnay Gergely DK-s aktivistát
A szilveszteri buli után holtan találták Homonnay Gergely radikális baloldali aktivistát. Olasz sajtóinformációk szerint keringési elégtelenség okozta halálát, szekrényéből pedig ...
A kereskedelmi forgalom növekedett
Az elmúlt évben 2020-hoz képest 3 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, ami azt jelenti, hogy meghaladta a 2019-es, vagyis a ...
Varga Judit: Nagy felelősség sorsdöntő időkben
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésben adta közre a január 1.-jével kezdődő francia Európa tanácsi elnökséggel kapcsolatos gondolatait. „Január 1-jétől június ...
Márki-Zay újévi köszöntőjében nincsen köszönet
A baloldal miniszterelnök-jelöltje ott folytatja, ahol 2021-ben abbahagyta: árulózik, ostobázik, magát pedig a bukott Bajnaihoz és Botkához hasonlítja. – olvasható ...
„2022-ben legyőzhetjük a világjárványt”
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újévi üzenetében kijelentette: optimista azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben legyőzhetjük a világjárványt. Hozzátette: ez ...
Marad a Fidesz
Egyelőre minden kutatás azt mutatja, hogy marad a Fidesz-KDNP kormányzat, csak az arány kérdéses – mondta Palóc André, a Századvég ...
A baloldal logoja a radír
Ha a baloldalon múlt volna, a január elsején életbe lépő intézkedések nem lennének, mert ők nem szavazták meg azokat a ...
Soha nem látott mértékű adócsökkentés jön
Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a ...
Szijjártó Péter a Russia Today műsorában – videó
Üdítő kivételt jelent a nemzetközi sajtó Magyarországgal kapcsolatos ténykedéséből az az interjú, amelyet a Russia Today riportere folytatott Szijjártó Péter ...








