Az RMDSZ három miniszterrel venne részt a Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt által alakítandó bukaresti kormányban, és a szövetség a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is megtarthatná. A következő napokban lezárulhat a kormányalakítás alkotmányos folyamata, az új kabinet sorsa azonban a parlamenti bizalmi szavazáson dől el.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) pénteken meghozta a formális döntést arról, hogy a szervezet részt vesz a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR) közösen alakítandó új kormányban, és támogatja annak parlamenti beiktatását.
„A Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, az RMDSZ támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását, és vállalja a részvételt a kormányban” – közölte a szövetség a Facebook-oldalán.
Az RMDSZ azzal indokolta döntését, hogy a hónapok óta tartó bizonytalanság után Romániának teljes jogkörrel rendelkező kabinetre van szüksége.
„Romániának teljes jogkörrel rendelkező, működőképes kormányra van szüksége, amely képes döntéseket hozni, elfogadni a következő időszak költségvetését, és végrehajtani az ország előtt álló legfontosabb feladatokat” – fogalmazott a szövetség.
Három minisztériumot és a kormányfőhelyettesi posztot is megtartaná az RMDSZ
Az RMDSZ már a három miniszterjelöltjét is megnevezte.
A fejlesztési minisztérium élére ismét Cseke Attilát jelölik, aki jelenleg ügyvivőként vezeti a tárcát. A kulturális minisztérium irányítását Ötvös Koppány Bulcsúra bíznák, aki jelenleg államtitkár a távozását korábban bejelentő Demeter András vezette minisztériumban.
A mezőgazdasági tárca élére Tánczos Barnát jelölik, aki egyúttal megtartaná miniszterelnök-helyettesi tisztségét is. Tánczos Ilie Bolojan kormányában is kormányfőhelyettes volt, jelenleg pedig ügyvivőként irányítja a mezőgazdasági minisztériumot.
Mureșan közlése szerint a leendő kabinetnek három miniszterelnök-helyettese lenne, a három kormánypárt részéről egy-egy, és mindhárman minisztériumot is vezetnének.
A miniszterelnök-jelölt azt követően teszi közzé a kabinet teljes névsorát, hogy a koalícióban részt vevő másik két párt is jóváhagyta saját jelöltjeit. A névsort ezután a kormányprogrammal együtt a parlament elé terjesztik. Mureșan pénteken Nicușor Dan államfőnek is bemutatta kormányprogramját.
Az RMDSZ szerint a következő napokban lezárulhat a kormányalakítás alkotmányos folyamata.
„A felelős politika ebben a helyzetben azt jelenti, hogy minden parlamenti párt világosan vállalja a saját döntését. Az RMDSZ ezt megtette.”
Támogatják a kijelölt miniszterelnököt és a közösen kialakított programot, valamint vállalják a rájuk eső kormányzati munkát is – hangsúlyozta a szövetség.
Újabb sikertelen kormányalakítás után előrehozott választás jöhet
Romániát május óta ügyvivő kormány vezeti, miután a tavaly júniusban megalakult Európa-barát nagykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta bizalmát Ilie Bolojan PNL-s miniszterelnöktől. A PSD szerint Bolojan képtelen volt megfelelően együttműködni koalíciós partnereivel.
Miután a szociáldemokraták koalícióból történő kilépése önmagában nem kényszerítette lemondásra Bolojant, a PSD szélsőjobboldali képviselők támogatásával megbuktatta az akkor már hárompárti, PNL–USR–RMDSZ összetételű kabinetet.
Nicușor Dan államfő Siegfried Mureșan előtt már két másik miniszterelnök-jelöltnek is kormányalakítási megbízást adott, de egyiküknek sem sikerült megszereznie a kabinet beiktatásához szükséges parlamenti többséget.
A PSD többször is jelezte, hogy Mureșan kormányát sem hajlandó támogatni. A párt azzal indokolta álláspontját, hogy nem kíván hozzájárulni Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök általa „elhibázottnak” nevezett gazdaságpolitikájának folytatásához.
Ha a bukaresti parlament a következő miniszterelnök-jelölt kormányának beiktatását is elutasítja, az államfő feloszlathatja a parlamentet, és előrehozott választásokat írhat ki.
Címlapkép: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédet mond a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 17. kongresszusán Zsukiménesen 2025. október 10-én – Fotó: MTI/Kiss Gábor