A bruttó hazai termék növekedéséhez leginkább a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység járult hozzá.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal bővült.
A bruttó hazai termék növekedéséhez leginkább a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység járult hozzá.
Az ipar teljesítménye hosszú idő után szintén pozitívan befolyásolta a GDP alakulását – közölte előzetes jelentésében a hivatal.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán reagált a közleményre. Mint fogalmazott,
nem romokban, hanem 4 éve nem látott növekedési szinttel adja át Orbán Viktor a magyar gazdaság irányítását Magyar Péternek.
„2026 első negyedévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, ami jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat”.
A szakértő rámutatott ez 2022 harmadik negyedéve – vagyis a háború kitörésének éve – óta a legerősebb gazdasági teljesítmény.
Fotó: Portfolio.hu