A lengyel emberek döntöttek, és e döntés mögött ott áll Európa ébredező lelkiismerete, olvasható a CÖF-CÖKA elnöke által jegyzett gratulációban, amelyet a lengyel elnökválasztás győzteséhez intézett, s amelyet alább teljes terjedelmében teszünk közzé.
Örömmel és mély tisztelettel fordulunk Hozzátok, lengyel testvéreinkhez, hiszen történelmi pillanatnak lehetünk tanúi. A lengyel nép – hűségesen hazája múltjához, kultúrájához és keresztény értékeihez – újfent tanújelét adta annak, hogy a nemzeti szuverenitás nem alkualap, a népfelség elve pedig nem cserélhető fel brüsszeli hátszéllel működtetett hatalmi játékokra.
Szívből gratulálunk Karol Nawrocki megválasztásához! Győzelme nem pusztán pártpolitikai siker, hanem a nemzet, a szabadság és keresztény értékek diadala a progresszív-globalista egyenideológiák és az idegen érdekeket szolgáló bábkormányzások felett.
A lengyel emberek döntöttek, és e döntés mögött ott áll Európa ébredező lelkiismerete.
E konzervatív győzelem Lengyelországban reményt nyújt azoknak a nemzeteknek is, amelyek nap mint nap harcot vívnak identitásuk megőrzéséért, a hit, a család, a rend és az erkölcs eszméinek megtartásáért. A siker egyben megerősíti azt a meggyőződésünket is, hogy az Európai Unió csak úgy maradhat fenn, ha központosító birodalmi törekvései helyett visszatalál alapító atyái szellemiségéhez, a szuverén nemzetek kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéséhez.
Lengyelország most példát mutatott. Megmutatta, hogy van út a szabadsághoz, ha a polgárok kiállnak önazonosságuk mellett, és nem hajolnak meg a külső nyomás előtt. A lengyel választók döntése visszaverte azt az agresszív hullámot, amely a „haladás” jelszava mentén valójában a nemzeti önrendelkezés lebontásán, és a népfelség elvének felszámolásán fáradozik.
A CÖF–CÖKA, mint a hazai civil világ legnagyobb képviselője, továbbra is megingathatatlan barátsággal és szolidaritással tekint a Gazeta Polska klubjainak közösségeire. Hisszük, hogy e közös szellemi erőtér nemcsak hazáinkat, hanem egész Európát képes új útra vezetni: az igazság, az erkölcs és a szabadság útjára.
Most, hogy a lengyel nép ismét bizonyságát adta hitének és erejének, őszintén reméljük, hogy e győzelem lendületet ad a közép-európai nemzetek összefogásának, és megerősíti azokat, akik a nemzeti szuverenitás, az igazságos gazdaság és a hagyományos értékek védelmében állnak ki.
Büszkék vagyunk Rátok! Lengyelország ma nemcsak önmagát mentette meg, hanem reményt adott Európa jövőjének is!
Budapest, 2025. június 2.
Dr. Csizmadia László,
a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke
Gratulacje – wybory prezydenckie w Polsce
Z radością i głębokim szacunkiem zwracamy się do Was, naszych polskich braci, ponieważ jesteśmy świadkami historycznej chwili. Naród polski, wierny przeszłości i kulturze swojej ojczyzny oraz wartościom chrześcijańskim, po raz kolejny udowodnił, że suwerenność narodowa nie może zostać zakwestionowana, a zasada suwerenności narodu nie może być zamieniona na gry o władzę prowadzone przy wsparciu z Brukseli.
Z całego serca gratulujemy wyboru Karola Nawrockiego! Jego zwycięstwo to nie tylko sukces polityczny, ale triumf narodu, wolności i wartości chrześcijańskich nad progresywno-globalistycznymi ideologiami i marionetkowymi rządami służącymi obcym interesom.
Polacy podjęli decyzję, a za tą decyzją stoi przebudzające się sumienie Europy.
To konserwatywne zwycięstwo w Polsce daje nadzieję również tym narodom, które każdego dnia walczą o zachowanie swojej tożsamości, wiary, rodziny, porządku i moralności. Sukces ten utwierdza nas również w przekonaniu, że Unia Europejska może przetrwać tylko wtedy, jeśli zamiast dążenia do centralizacji imperializmu, powróci do ducha swoich ojców założycieli, do współpracy opartej na wzajemnym szacunku suwerennych narodów.
Polska dała teraz przykład. Pokazała, że istnieje droga do wolności, jeśli obywatele obstają przy swojej tożsamości i nie ugną się pod presją z zewnątrz. Decyzja polskich wyborców odbiła tę agresywną falę, która pod hasłem „postępu” dąży w rzeczywistości do zniszczenia narodowego samostanowienia i likwidacji zasady suwerenności narodu.
CÖF–CÖKA jako największy przedstawiciel węgierskiego środowiska obywatelskiego, w dalszym ciągu darzy wspólnotę klubów Gazety Polskiej niezachwianą przyjaźnią i solidarnością. Wierzymy, że ta wspólna siła duchowa może poprowadzić nie tylko nasze kraje, ale całą Europę na nową drogę: na drogę prawdy, moralności i wolności.
Teraz, gdy naród polski ponownie dał świadectwo swojej wierze i sile, mamy szczerą nadzieję, że zwycięstwo to nada impet współpracy narodów Europy Środkowej i wzmocni tych, którzy opowiadają się za suwerennością narodową, sprawiedliwą gospodarką i ochroną tradycyjnych wartości.
Jesteśmy z Was dumni. Polska dziś nie tylko ocaliła siebie samą, ale dała nadzieję przyszłości Europy!
Budapeszt, dnia 2 czerwca 2025 r.
Dr László Csizmadia
przewodniczący kuratorium CÖF–CÖKA
Borítókép forrása: X/@NawrockiKn