Donald Trump szerint az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Donald-Trump

Akár napokon belül aláírható a megállapodás, noha az Egyesült Államok válaszcsapást helyezett kilátásba Irán ellen az amerikai helikopter leszedése miatt.

Az amerikai elnök hétfőn éjszaka New York repülőterén újságírók előtt nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „nagyon-nagyon közel van egy nagyon erős egyezség”, amit akár 2-3 napon belül aláírhatnak, miután nem maradtak vitás pontok.

Megismételte, hogy a megállapodás létrejöttét követően azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros.

Az elnök szerint az Irán ellen érvényben lévő blokád „erőteljesebb a bombázásnál”. Donald Trump közölte, hogy épségben van az Omán partjainak közelében lezuhant katonai helikopter kéttagú legénysége, akiket a tengerből mentettek ki.

Az amerikai hadsereg közel-keleti térségért illetékes Középső Parancsnokságának (Centcom) kedden reggel kiadott közleménye szerint az Apache helikopter járőrfeladatot látott el, amikor hétfőn lezuhant az Ománi-öböl felett. A fedélzetén tartózkodó katonákat két órán belül megtalálták, állapotuk stabil, az incidens okát egyelőre vizsgálják.

Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon később azt közölte, hogy a helikoptert Irán lőtte le. „Az Egyesült Államoknak szükségszerűen válaszolnia kell erre a támadásra” – tette hozzá.

Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő kedden válaszul egy iráni drón által eltalált amerikai katonai helikopter lezuhanására, tudatta a Középső Parancsnokság, amelynek tájékoztatása szerint

önvédelmi csapásmérésről” van szó, amit a hadsereg főparancsnoka, azaz Donald Trump rendelt el.

A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – olvasható a Közel-Keletért is felelős amerikai irányítási törzs közösségi médiában megjelent közleményében, amiből kiderül, hogy a katonai művelet washingtoni idő szerint kedden délután 5 órakor – magyar idő szerint este 11-kor – indult meg.

A Pentagon illetékesei szerint Irán partvidékén elhelyezkedő légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikai erők többi között Bandár Abbász kikötőváros körzetében.

Az Egyesült Államok szerint a helikoptert egy iráni drón találta el,

azt ugyanakkor illetékesek elismerték, hogy a támadó eszköz célpontja nem feltétlenül az amerikai jármű volt.

Irán azt állítja, hogy hétfőn nem indított drónokat, az amerikai haderő szerint viszont a kérdéses időben több drónt is észleltek a térségben.

Híradó.hu
Mandiner.hu

Donald Trump amerikai elnök – Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004