Eldőlt Tusványos sorsa

Szerző: civilek.info

KIEMELT, DIASZPÓRA

Tusványos- Németh Zsolt-Orbán Viktor-Tőkés László

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeit az egész világ figyelni szokta.

Igen, igen, lesz” – válaszolta a Fidesz keddi választmányi üléséről távozó Németh Zsolt arra a kérdésre, hogy lesz-e Tusványos idén is.

A tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor honlapján is minden jel arra utal, hogy megrendezni készülnek a fesztivált.

A 34. bálványosi szabadegyetem nemcsak politikai esemény, hanem kampányindító seregszemle is volt. Orbán Viktor kormányfő tusnádfürdői beszéde egyszerre szólt a nemzeti sorskérdésekről, a világrend átrendeződéséről és a belpolitikai mozgósításról.

Tusványos, amellett, hogy zenei fesztivál, a Kárpát-medencei magyarság egyik legfontosabb találkozója. Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédeit az egész világ figyelni szokta.

A dátum is a szokásos, idén is július utolsó hetében, ezúttal július 21-26. között tartják a tervek szerint. Egyébként az idei már 35. tusványosi tábor lesz, az idei mottója az, hogy Veled teljes. A programjáról viszont egyelőre még semmit nem tudni, így azt se, hogy a parlamenti politizálástól 1990 óta most először visszalépő Orbán Viktor ezúttal is részt vesz-e majd a rendezvényen.

Mandiner.hu

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004